Elvesztettelek – de Te nem vesztél el…
Pont elférsz szívem legmélyebb zugában,
ahol majd mindig meg foglak találni:
a tavaszban, őszben, télben és nyárban;
és ott leszel minden szívdobbanásban,
minden rezdülésben meglátom szárnyad,
ahogy azok a szűz, hófehér pillék,
az égbolt habkönnyű tetején szállnak.
Nem vesztél el. Csak léted áthelyezted,
világod lett más, maga a Végtelen,
már új univerzum csillagképe néz,
akin valami gyönyörű fény terem.
Odafönn egy pulzáló angyal lettél,
Téged les a hold, és már tíz éve én.
2 hozzászólás
Kedves Andrea!
Csodaszép emlékezés valakire, aki örökké él, mert a szeretet soha sem hal meg.
Köszönöm, hogy olvashattam a versed!
Szeretettel: gleam
Kedves gleam!
Ahogy öregszünk, egyre több az emlékező vers. Az 10 év idén 11 lesz. Köszönöm a kedves észrevételed!
Szeretettel,
A.