Eltűnünk csendesen, mint a nyár,
Mint a novemberi, jeges kézzel simogató fehér ködben a színes képek.
Senki sem fog emlékezni ránk,
Csak a jelenünkben születő, mindenségbe szétfutó, aranyló kósza fények.
De a harc nem hiába mégse,
Kőben, porban és a térben, kitörölhetetlen nyomokat hagyunk magunk után,
S elszállhat bár sok millió év,
Láthatatlan talán, egy részünk mindig ott lesz a jövőben, még világ a világ.