Dühöng a tó, bősz taréját lengeti.
Magam vagyok. Lelkem börtönbe zárva.
Vágyva vágyok lágy zenét, szívem árva –
hegedűje lehangolva zengheti
süket füledbe a szerelem dalát.
Erdő felől süvít a szél, a tavon
tombol, jajong, kánkánt táncol a habon.
Harangjáték dúdol. Álmodom. Barát
szövi nyelvén édes óbor zamatát.
Ódon zárda, kőkerítés. Kapu döng.
Hű szerelem szórja zápor-panaszát.
Fáradt fa hajlong, míg a vihar őrjöng –
fájó karjaiban vagyok aranyág.
Szivárgó könnyem bús ráncomban ődöng.
7 hozzászólás
Ez egy nagyon szép szonett.
Tetszenek a sorok közötti átmenetek, lágyabbá tetted a verset velük, pedig telistele van kifejező, viharos, őszi szürreálokkal.
Gratulálok.
Kedves István!
Talán ez a legszebb műved, persze csak nekem, de gondolom Te is látod a fejlődésedet! Igazi remekmű ezen alkotásod! Mind tartalmilag mind formailag kiváló munka, mi Téged dícsér!
Szívből gratulálok hozzá! Üdv: Zoli
Kedves Andrea, Kedves Zoli!
Köszönöm szépen, hogy olvastátok és értékelitek versemet! Azok után pedig különösen értékes számomra megtisztelő elismerésetek, hogy egy "másik helyen" kidobták, mondván, hogy "…többszörösen is megerőszakoltam a szöveget a rím kedvéért…"
Szép napot, jó alkotókedvet és még jobb egészséget kívánok Nektek!
Szeretettel: István
Kedves István!
Örömmel olvastam szonettedet, szép ez a panasz.
Kedves Adrienn, köszönöm, hogy ellátogattál hozzám!
Kedves István!
Nagyon jól sikerült szonettet írtál. Igazán szépek a rímjeid, kifogástalanok a szótagszámok. S én egy szonett-imádó vagyok, tehát nekem ünnep, ha szép szonettel találkozom.
Gratulálok!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata, köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet és az elismerést. Szeretettel: István