Visszatérni mindig jó,
lehet ház,, hegy, völgy, folyó,
csak akkor, ha szép emlék
fűz hozzá, nem élmény-fék.
Visszahív az iskolám.
Mindig gondot visel rám,
vagy én szólok jószívvel
róla – őszülő fejjel.
Mi lett ma a ricsajból?
Egyik öröméről szól,
másik búját regéli,
kudarcát is átéli.
Keveredik jelen s múlt,
amit akkor megtanult,
munka-szövetbe épült
sejt, mely forró vagy kihűlt.
Kisgyermekes huncutság,
gondtalan játékvilág,
kamaszos lódítások –
emlék-völgyben vallotok !…
Egyszer feltűnt a kastély,
melyben gróf lehettem én,
amikor megszülettem…
Tanyánk épp vele szemben.
Unokám bekukkantott:
eltűntek már a nyomok
véres háború után,
rajzaim fal oldalán.
Mesélj! – kérlelt a kicsi,
aki még ma sem hiszi,
mécses-lámpa fényénél
kelt életre száz regény.
Majd egy vers az ünnepen,
mint egy folt az ülepen:
a költője belesült,
amin anyja csak derült.
Nincs az erdő, nincs a rét,
csak az Ér görnyed hétrét,
elárasztva a partot,
horgászt, ki botot fogott.
Nekem emlék, neki új,
szavak áradata hull.
Víz medrébe visszatér,
otthon csak múltam kísér!
1 hozzászólás
Az idő kereke, mely nem áll meg, csak ilyenkor percekre, amikor emlékezünk. Szép is ez!
Marietta