Reménytelen lázban égek,
alantas tüze elemészt.
Kórság rágja testem-lelkem,
gyógyíthatatlan betegség,
sötét sikátor lakójává tesz,
hol társnak csapódik patkány nesz.
Rothadó szemétdombok őrzik álmom,
s nem tud békében nyugodni már a test.
Kóbor macska nyávogása
lelkemben rémület bilincse,
derékaljam kivert kutya
kotorék halma, kincsem!
S bűzös kukák sátra közt
csendben lakik már a Jóisten.
Megvetés tárháza végtelen,
hiába dolgozott, kapart két kezem.
Szállásom koldusok háza lett,
társul szegődött "Hiszek egy".
Rúgások helye szüntelen sajog,
epém dühtől vagy éhségtől kavarog,
tudom, lelkem nyomora enyhülni fog,
ölelem otthonom, édes Anyaföld!
10 hozzászólás
Nagyon fájdalmas és mélyről jövő sorok!
De ne az anyaföld, hanem kar öleljen!:)
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Á! Kedves Fél-X! Az idő csak múlik és múlik…
Nincs mit tenni!
Szeretettel láttalak: Tünde
Jaj Drága Tünde!
Teljesen átélem versedet, hihetetlen jól ábrázolod azt amit bizony néha nagyon sokan érzünk, akkor is ha netán nem írunk róla. Szebbeket és jobbulást kívánva nagyon sok szeretettel: panka!
Drága Panka!
Még az első verseim közül mazsoláztam…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel ölellek: Tünde : )
Kedves zuzmara!
Nagyon érzékletes, ahogy leírtad fájdalmadat.
Kívánom, holnapod hozzon derüsebb gondolatokat!
Köszönöm kedves Dóra!
Szeretettel láttalak: Tünde
Kedves zuzmara!
Szívszorító, de egyben csodásan megírt alkotás! Nekem nagyon tetszett! Az ilyen téma amúgy is szívem csücske!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Rita!
Köszönöm szavaid!
Szeretettel láttalak: Tünde
Kedves Tünde!
Szép fájdalommal teli versedhez gratulálok!
Szeretettel olvastam:Pityu
Köszönöm, hogy olvastál Pityu!
Szeretettel láttalak: Tünde