Szánt az eke a határban,
ontva hantokat sorjában.
Öreg varjú magot keres,
öreg ő már, tolla deres.
Tolla deres, szeme veres,
a lába meg tán visszeres!
Keresgéli a magokat,
s talál is egy hangyaboglyat.
Hangyahadak nem kímélik,
csípésüket reámérik.
Felreppenve mondja, hogy: „Kár!
Milyen csípős ez a határ!”
Rászállott ő az ekére,
vigyázz szántó, ne lépj fékre!
Egyensúlyoz nagy kevélyen,
túl van már a hangyavészen.
Eke rázza üres begyét,
és a hoppon maradt csőrét,
csőre hegyes, de most üres-
deres varjúnk nem volt ügyes.