Éjbe szunnyadó Hold
az árnyéka mögé bújt.
Te
jössz derengőn felém,
vágyón a szívemből
térdelve
szerelmet tépsz,
míg szél lehel sóhajt
foltozott szívedbe,
melyből fájdalom csöppen,
az ásító sötétség
halvány szerelmet éleszt
alig gyúló csillagfényben,
szádon elalszik a csók,
édesít bódult szerelmet.
1 hozzászólás
Nagyon szép szerelmes vers, különösen ez tetszik: “vágyón a szívemből
térdelve
szerelmet tépsz” . Talán egy kicsit sokat ismétled a szerelem szót. Bár az is igaz, nehéz rá szinonimát találni.