Sárguló levél ring az ág alatt,
danolva hív a csősz szeretőt
mézcsöppöt oldó gerezdek alatt,
taposó lánykák szűz kuncogása
mohón vihog,s asító hordóba
az új nedű kacéran buggyan,
mint ahított bájitalt hörpölöm,
taposok holt szőlő avarán
s csókolom litres csanakom száját,
a facsart must lefoly ajkamról
kóstol belőlea lebukó nap,
s mellettem az ősz lustán bandukol.
4 hozzászólás
Grtaulálok gyogyo!!!
Szüreteltél?))
Fogadok, hogy a "taposó lánykák"…
szűz kuncogása… értem…))
Bocsi de jó kedvet hozott a versed..
Szeretettel: dinipapa
A sárguló közhelyek között üdítően hat az "alatt-alatt" rímpár, de az "ajkamról-bandukol" se semmi. De hol a többi? Ha ezeket rímelteted, miért nem teszed a többivel? A mustot kóstolgató nap, a szűz kuncogás mohósága, és a lustán bandukoló ősz, mint költői látomás, egyébként elragadó. Bocs, de ez versnek kevés. ("Hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején")
Tetszett, kellemes vers, gyogyo 🙂
aLéb
aZÉRT TETSZIK, MERT BORDAL ÉS SZEZONÁLIS IDŐBEN, TEHÁT JÓKOR ÍRTA MEG, MINDEZEK MELLETT A "taposok holt szőlő avarán"-t én nem merném leírni, mert én hiszek Petőfynek, hogy ősszel a természet nem hal meg, tehát a szőlő sem,csak a ruháját, (levelét) vetette le.