utoljára nyújtom emléked felé ölelő karom.
Utoljára élem át múltunk pillanatait,
utoljára próbálom összerakni az érthetetlen darabjait.
Utoljára ringat kedves emlékeid melege,
utoljára lépek a bohócok világának ösvényére.
Utoljára lesz könnyes arcodtól szemem,
utoljára képzelem, hogy az elmúlt a jelenem jelene.
Utoljára hiszem, hogy még te is gondolsz rám,
utoljára kérlek, engedj szabadon ezután.
5 hozzászólás
Nagyon fájdalmas és nagyon szép. Lehet érezni a versen, h belülről jön, nem kitalált! Üdvözlettel: én
Mikor elolvastam soraid, egy réges-régi film dala jutott eszembe, s magamban dúdolom: "Búcsúzni jöttem, szívem olyan nehéz…" Lehet, hogy nem pontos a szöveg, de a dallam most is él bennem.
Ezért én is vallom, hogy búcsúzni csak nagyon szépen szabad… (Ez is dallam…) nem csak haraggal lehet eltávozni.
Olykor jó, ha nem csak a kellemetlenség, a rossz jusson eszünkbe, hanem a kedves szép emlékek is.
Ezeket az érzéseket nagyon szépen fejezed ki e versedben.
Szeretettel olvastam: Kata
Volt itt már harag is és mindenféle vegyes érzelem, de végül mégis a szeretet győzött és inkább csak a szép emlékeket őrzöm meg, bár talán azok sokkal fájdalmasabbak. Köszönöm, hogy olvastátok a versemet. 🙂
Üdv: Délibáb
Szia!
Igazán mélyről törő vers. Fájdalmas sorok, nagyon szép lezárással.
Szeretettel kívánok Boldog Új Évet!
Zoli
Kedves Zoli!
Köszönöm a hozzászólást! 🙂 Boldog új évet! 🙂
Üdv: Délibáb