Végtelen létemen,
fékem a félelem,
égtelen létemen,
a másvilág képtelen,
arra, hogy szóljon,
félelmet oltson.
Végtelen centi,
mennyi, de mennyi,
nincsen pontos,
csak látszat foltos,
nincsen anyag,
hol az oxid hanyag.
Csodával mégis van új.
Halállal semmi se múlt,
csak a lélek költözik délre,
egy szebb, melegebb vidékre,
hol a lelkek csókolóznak,
egymásmellé bújnak.
1 hozzászólás
Egy dalszöveg ugrott be a versedről:
–lehet-e végtelen? egész életemben mindig másra vágytam, istent kerestem, s magamat találtam–
A lélek végtelenségében azért én is hiszek 🙂
Hanga