egyedül, magamat átölekve.
Mögém oson egy gyilkos gondolat,
merre vagy,
édes, miért vagy messze.
A szomorú ég nem válaszol,
magamat lassan elengedem.
Nem tudok ezen a földön maradni,
belehalok,
ha nem lélegzel velem.
Hiányodat szivembe szúrom,
itt, és most hagy vérezzek el.
Felsikolt belőlem melyről neved,
elhalkul,
rá saját viszhangja felel.
Fekszem a bánatos ég alatt,
s bár vérem lassan elszivárog,
holtan is csak vergődök tovább,
s szívemből
égre mered gyilkos hiányod.
2 hozzászólás
Megfogott a vers hangulata, szépek a képeid. Egyetlen kritika: a harmadik versszakban a “hagy” helyet “hadd” sokkal szebb lenne. Persze ez csak szubjektív vélemény. Ettől eltekintve nagyon tetszett.
Köszönöm a figyelmedet:) Valóban, nekem mindég fejtörést okoz a “hagy” vagy a “had” használata, és sokszor azért döntök a “hagy” mellett, mert a hétköznapi beszélgetésben azt használom. De ez nem biztos, hogy jó döntés…:) Puszi: zsuzsa