(who would whisper as he)
mire jó a szó, ha úgysem igaz?
mire jó az ölelés, ha érdemtelenül rövid?
s mert nincs idő,
nincs idő,
csak órakattogás,
meg a feltételezett igazság.
nyitott vagy zárt szemmel látok?
nem mindegy, ha mindenhol csak rád várok?
a dohány utcában dohányozva,
kiskörúton siránkozva,
villamosutak síkos gondolatában,
a lakás burkában,
a királylányos ágyamban;
mindig mindenhol várok,
várok egy ölelésre, egy csókra,
(a naplóm titkos szavain csüngve,
miket te írtál meg helyettem)
várom a percet, mikor megértem az időt.
mire jó a hang? mire kell a következő
szempillarebbenés?
ha soha nem lesz más a reggel, s éj.
forog a világ, forog a város,
csak az a tetves lehamuzott idő szüntelen,
mint az érzés, mit itt hagytál nekem –
7 hozzászólás
Szia Dorka!
Nagyon örülök ennek a harmadiknak. Remek, és remek vers. Minden érzelmet belefacsartál. Tiszta, őszinte, merengő-elmélkedő és nagyon világos. Ezt kerestem nálad. …, és megvan! Semmit sem vonok vissza amit eddig írtam hozzád, de el kell ismerjem, hogy az akkor érzett tehetséged számomra most lett igazolva. …, és mennyire igaz: A művészet közös nyelv.
Szerettem most itt lenni, a te világodban.
Üdv
Zoli
Hi Dory 🙂
Mintha egy örvény szédítene, mintha unnád… Keresve a kivezető kérdések ösvényét… mégis meg-megadva magad erőtlenül ringlispíleznél… közben idiotikusan bárgyúnak tartanád már a műparipát, a mosolygó mozdonyt, a lukas hattyút, a kopott festékű vasorrú bábát, és az egészben fáradt gépolajszag áradna… s ott csüngsz továbbra is a boldogság érzését keresve, amelyet ott már nem találsz… fáj belátni: hogy kinőtted… s kell még egy kis kín, szenvedés, tobzódás… a teljességhez… a mélységhez… edződni harminchat fokos parázson, mások jelenlétébe próbálva fojtani kicsit még a magányunkat, elfedni illúziójukkal a magány felismerését… Bizony mégis: még a magányban is csalódni kell végül…
Folytathatnám még, hiszen mindig megindulok benned… vagy megindulsz bennem… szeretek a szúró-szem-szögedből látni… Még, ha nem is értelek 🙂
Köszönettel: Gabe
Kedves Zoli!
Nem is tudom, hogyan köszönjem meg. Örülök hogy olvastál, és örülök, hogy ezúttal sikerült átadnom, és közel tudtál kerülni a vershez. A többi szép jövőben pedig reménykedjünk együtt 🙂
Kedves Gabe!
Húha, ezek aztán szép képek. Azt hiszem, átjött, mire gondolsz, és újraolvasva ezek után a versem, átjött, te mit tettél el belőle, hogyan értetted. 🙂
Ezt a szúró-szem-szöget annyira nem értem, de a többihez nagy köszönet!:)
Dorka
Szia Dorothy… 🙂
Hogy mit is értettem a szúró-szem-szögön? Nem tudom… elemzem magam gyorsan: szemszög, egyszerű: nézőpontod, a valóságod, amelyen át szemléled önmagad, s rajtad, írásaidon keresztül én, Én és a többi is… de gondolom nem ezen akadtál meg… a szúró-n… Szúró: élesen hasító fájdalmas, egyrészt… másrészt: szúró, mint összpontosított, áttörő, koncentrált behatás, harmadszor pedig asszociálok a szúrófényre is… szeretek olvasni a világodról, ráhangolódni, kiérteni, átérezni belőle valamit, ami szép, érdekes, elvisz, elhoz, felnyit, megmutat, szóval ad 🙂
Szia 🙂
Ó, köszönöm, most már értem. Hasonlót sejtettem, de nem egészen jött le, így viszont igen. 🙂
Érdekes, amiket leírtál, köszönöm a reflektálást!
Dorka
Kedves dorothy snape!
A teremtés csudijó!
Köszönöm szépen 🙂