(I still need pain
please don’t leave)
én vagyok a tizedik leszívott cigarettád
ujjaid között várom sorsomat:
a hamutartóba nyomsz?
vagy a lábaddal taposol el?
esetleg eldobsz messzire?
nyálas, használt a testem
lelkem sosem volt, csak füst
én vagyok a keserű íz a szádban
amit még magam is kiköpnék
magamat égető cigarettavég
én vagyok az, amit a legtöbbször megteszek
megteszem azt, mit te nem mersz
2 hozzászólás
Szia Dorothy 🙂
Tetszik a cím: mindenki valahol ragaszkodik a szenvedéshez, mintha abban rejlene valami, ami felemel, amitől többek leszünk, önmagunk, stb… Valahol abban oldódik fel mindenféle félsz, bátortalanság… 🙂 Az asszociáció is bejött, azzal a kis szexuális felhanggal. Mindemellett nem olyan mélységű és elvont, mint amit Tőled megszoktam 🙂 Örömmel olvastam (mind a négyszer 🙂 )
Szeretettel: Gabe
Kedves Gabe!
Szerintem ez kicsit gyengébe sikerült, bár lehet, a rövidsége miatt érzem azt.
Jól megfogalmaztad az én érzéseimet kicsit objektívan…
Wow, négyszer. 😀
Köszönöm a kritikát!
Dorka