Hajlik az álom a lét peremén át,
ontja a képeit egyre szemedre,
mert ki azokra a voltakon átlát,
nézhet előre a messzi jövőbe.
Fejtheti egyre sorát az időnek,
féltve tekinthet az angyalaikra,
ördögeit meg elűzheti, főleg,
hogyha szaladnak előle pokolba.
Nyúlik az éj, de a hajnala eljön,
szétszövi lassan az álmaid árját,
ébred a lét, kerekedve e földön,
itt evilági kegyencei várják.
Nincs tova, vége a lágy libegésnek,
földre eresztve a láb nehezen jár,
mit tudom én, a mesék hova férnek,
merre szaladtak e szürke valón át?
2 hozzászólás
Kedves Imre!
“mit tudom én, a mesék hova férnek,
merre szaladtak e szürke valón át?”
Nagyon jó kérdés!
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Köszönöm, hogy olvastad, kedves sailor.