Haragszom rád! Ezt mondta az anya kisfiának, aki nagyon felháborító dolgot művelt aznap az óvodában. Ebéd közben az asztaltársát nyakon öntötte egy pohár vízzel. Az anya kellemetlenül érezte magát a szituáció miatt. Nem is értette, hogy miért vetemedett ilyesmire a fia, amikor annyira odafigyel a nevelésére. Nagyot csalódott a fiában és a haragon túl, meg is büntette őt. Egy hétre megtiltotta, hogy tévé elé üljön. Hosszasan veszekedett vele. A fiúcska megijedt anyától, ritkán látta ilyen villámlóan haragosnak a tekintetét.
Haraggal váltunk el. Így ecsetelte a lány a barátnőjének, hogy hogyan zajlott a búcsúzás. Szerelme több hónapra külföldre utazott, de az utolsó közös estén féltékenységi vitájuk támadt. Sokat veszekedtek, külön ágyban aludtak és reggel a lány nem volt hajlandó a párját kikísérni a reptérre. Mindketten biztosak voltak a saját igazukban. Bár a lány némi bűntudatot érzett, hogy rossz szájízzel váltak el egymástól, de határozottan állította, hogy a vitában igaza volt és egészen biztos, hogy nem fog békülést kezdeményezni. Majd ha a fiú keresni fogja, akkor beszél vele. Egyébként sem egy olyan típus, aki könnyen megbocsájt.
Haragban van a világgal. Így összegezte az orvos a páciens lelkiállapotát. A férfi éjjel a városban randalírozott, tört-zúzott, még magát is megsebesítette. Pár órás tombolás után rendőri kézre került és amíg előzetes letartóztatását töltötte, egy pszichiáteri vizsgálatra kötelezték. Kedvetlennek, sikertelennek, életuntnak mondta magát. Bevallotta, hogy se barátja, se olyan ismerőse nincs, akivel beszélget, vagy kapcsolatot tart. Egy magányos, megkeseredett ember. Minden baját, bánatát az éjszakai tombolásban adta ki. Mindenre haragudott, de még saját magára is. Személyében jó kis feladatot kapott az orvos, a pácienst fel kell vértezni önbizalommal és pozitív látásmóddal.
Ki ne érzett volna már haragot életében? Másokra, de olykor magunkra is tudunk haragudni. Elrontottunk, rosszul csináltunk valamit, az önérzetes ember saját magára is képes dühös lenni. Mégis inkább jellemző, hogy másra irányítjuk. Továbbá alapmechanizmusát jellemzi, hogy a harag „nem jár egyedül”. Csalódás, elégedetlenség, irigység, bosszúság társul hozzá, tehát van egy kiváltó oka. És mindezek tetejében van jó és rossz harag is. Nocsak, miféle negatív jellembeli tulajdonságról van szó, amely a hét főbűn között is helyet kapott?
A harag az emberi lélek azon indulata, mely a megsértett, megrövidített, várakozásaiban megcsalatkozott, szokásaiban megzavart, önérzetében sértett ember lelkében támad. Kihatással van a társas kapcsolatokra, a kommunikációra, megfosztja a haragvó embert örömeitől, lelki egészségétől. Mi magunk ha nem is vagyunk haragos emberek, egy haragvónak áldozata még lehetünk. Sokszor ok nélkül vagy okkal haragosunk lehet, ami bizony nagyon kellemetlen dolog, mielőbb szeretnénk megszabadulni az érzéstől. Sajnos ebben önmagunk keveset tehetünk, hiszen a másik féltől, a haragvó embertől el kell nyerni a megbocsájtását. És bizony vannak olyan makacsak egyének, akik annyira sértettnek érzik magukat egy valós vagy vélt szituációban, illetve jellemükből adódóan is képtelenek megalkudni. Megkeseríti egy ilyen haragvó az érzékeny ember lelkét.
Ha pediglen mi magunk válunk haragossá, nem kell minden esetben bűntudatot éreznünk tettünket illetően. Van olyanfajta harag, amit akár helyénvalónak is nevezhetünk: jogos felháborodás a neve. Gondoljunk csak arra az egyszerű Bibliai történetre, amikor Isten haragra gerjedt, mert Ádám és Éva vétettek a szabályok ellen. Amikor az igazságtalansággal szembe megyünk és nem szándékosan bántani akarunk, hanem egy elv érdekében lépünk fel, megvédeni akarunk valakit valamitől/valakitől és hangot adunk elégedetlenségünknek, az nem bűn.
Akkor válik a harag bűnné, ha nem a probléma megoldására, hanem egy másik személyre irányul, ha állandósul bennünk, ha kárt okozunk vele a másik lelkében, ha önző érdekeket képvisel, és ha rombol. Hiszen egy megszidás, egy fejmosás, egy helyére rakom a másikat típusú harag lehet építő jellegű. Ösztönözhetem a másikat a változásra. Viszont ha összeveszést, indulatokat, agressziót generál, lecsillapodni képtelen, tartós, akkor már romboló a harag. És ez az a fajtájú harag, aminek a megoldását egyedül tudjuk kezelni. Mi magunk vagyunk képesek tenni azért, hogy ezt a negatív tulajdonságot pozitívvá formáljuk. A harag rendelkezik azzal a csodálatos tulajdonsággal, hogy szeretetté formálható: 1. mondjuk meg az igazat, de szeretettel tegyük, ne emeljük fel a hangunkat (se kezünket); 2. a problémát célozzuk meg és ne a másik embert; 3. ne hagyjuk felgyülemleni a sérelmeinket, beszéljük ki magunkból; 4. cselekedjünk, ne pedig reagáljunk, a haragtartás, sértettség elhúzódó viszályokat eredményez.
Végezetül két elgondolkodásra ösztönző idézet. Az első Buddhától való, a második egy ősi kínai bölcsesség. „Haragtartónak lenni olyan, mint forró szenet marokra fogni azzal a szándékkal, hogy valaki másra hajítjuk azt; mi fogunk elsőként megsérülni.” "A bosszúálló ember jobb, ha azzal kezdi, hogy rögtön két sírt ás, az egyiket saját magának."
1 hozzászólás
Kedves Emilia!
A címe is nagyon jó a cikkednek. Mert a harag annak is árt, aki kezdeményezi, s annak is, akinek netán el kell szenvednie valakitől.
Csak az első szakaszodra koncentrálok. Bizony akár milyen kellemetlen, ha egy kis óvodás olyat tesz, de azért olyan komolyan haragudni, ráadásul megbüntetni túlzásnak tartom. Persze, nem kell szótlanul eltűrni sem, egy beszélgetésben megmagyarázni neki azt, hogy a tette nem jó, annyi szükséges, és elegendő is lett volna.
A sértettség, és haragtartás pedig mindkét félnek rossz érzést okoz.
Szeretettel: Kata