A viselkedés rejtett, szinte láthatatlan
pszichológiája valósággal megkövetli az embertől,
hogy kicsit önmagát is meghazudtolja,
elárulja; fő a kiszámítható,
tehát a velünk megszületett mozdulatok
egyenes arányossága.
Vétkek, bűnök terhe által meggörnyedt hát,
mely sosem tűrhet elégszer jópofa tréfát.
Az O-lábak, melyek sántaságuk okán
– sajna -, legfeljebb csupán csoszogni bírnak.
A derékba beállt pokol-gyehennás
zsigeri lumbágó-gyötrelem,
melyhez már egy jól irányzott
tűszúrásra volna szükség a fenék-pofák párnáiba.
Legjobb, ha mindjárt
egy-egy beszélgetés elején tisztázunk ezt,
meg azt: Az unalomig bejáratott:
,,Mi a foglalkozásod? Mennyit keresel?” – sablonos,
konzervált szövegek helyett
inkább kérdezzük meg saját magunktól
lehet-e a párkapcsolatnak igazi,
teljesebb, mélyebb-értelmű Jövője?!
Másként csupán csak az értékes,
halandóságra ítéltetett Időt raboljuk másoktól is!
Még egy kis közérzettel is
nyugodt szívvel megfűszerezik
a percek kimódolt varázsát;
keserű, epeízű szájíz,
rossz anyagcsere-csökevény,
aztán egy-két fintorgó,
groteszk grimasz, melyről
aztán végképp
meglehetősen nehéz megítélni:
vajon nekünk szól-e,
vagy csupán testünk
biológiai koordinátáinak?
Ahány ember, annyi féle mesterkélten
manipulálható, centrifugáló helyzet;
s már régen nem az számít,
ha az imádott nagymama beteg lett
– de hogy puccos V.I.P. partikon glédában
tündöklőn, felékszerezve dívák gyűrűjében
képzelődjenek a megvalósíthatatlan
luxus lázgörbéiről.
De vajon mikor fogunk odáig eljutni,
hogy meghallgassuk a másik bánatát,
mindennapos keserveit,
amit a bedarált malomkő-Élet okozott,
s benne a talp és seggetnyalók kórusa?!
Finom, rejtett kis remegések
előbb-utóbb, ha senki sem figyel rájuk
bölcs-komolyan eltűnnek,
elsikkadna,
akárcsak a múltak emlékei.
1 hozzászólás
“De vajon mikor fogunk odáig eljutni,
hogy meghallgassuk a másik bánatát,
mindennapos keserveit,”
Rajtunk múlik, senki máson. A magam részéről azon vagyok, hogy odafigyeljek arra a közösségre, amelyhez tartozom.
Szeretettel: Rita 🙂