2. fejezet
A Füzesi távozása után László elindult Rozsdás boksza felé, hogy ellenőrizze Géza munkáját. A doktor lánya szó nélkül követte. Göndör barna haja kilógott a már fején lévő kobak alól. Tudta, hogy a lovarda előírásainak megfelelő védőfelszerelések nélkül nem engedik lóra ülni. Ezért már a nem túl kényelmes gerincvédő is, és a nem kötelező, de ajánlott csizma is rajta volt.
Rozsdás a karám közepén állt, Géza mellette, és éppen a nyerget emelte a hátára.
– Ne tedd rá – szólt rá László. – Az izzasztó nincs jó helyen.
Géza visszatette a nyerget a tartójára, és kérdő tekintettel nézett főnökére.
– Gyere közelebb Zsófi – szólt László, Füzesi doktor lányának. – Nem árt, ha te is megtanulod, hogyan kell jól felnyergelni egy lovat.
Zsófi engedelmesen Géza mellé lépett, és a tanulásvágytól izgatottan nézett Lászlóra.
– Ez itt az izzasztó, vagy más néven a nyeregalátét – kezdett magyarázni László –, ezt azért terítjük a nyereg alá, hogy egy kellemes nedvszívó anyag védje a gerincét. Így nem töri fel a hátát. Persze, ha ezt nem simítjuk ki teljesen, vagy amikor feltesszük a nyerget, összegyűrjük, akkor ugyanolyan kényelmetlen lesz neki, mintha nem is tettük volna a nyereg alá – egy hirtelen mozdulattal lekapta a ló hátáról a takarót. – Gyertek közelebb – szólt oda tanítványainak –, simítsátok meg a hátát. Érzitek, hogy a fara felé simán siklik a kezetek?
– Igen – szólalt meg egyszerre Géza és Zsófi. – Hátrafelé áll a szőre – tette még hozzá Zsófi.
– Ezt azért csináltattam veletek, mert így már egyértelmű lesz, hogy miért úgy kell feltenni a nyerget, ahogy mutatom – ekkor átlendítette az izzasztót Rozsdás hátán. A takaró úgy landolt az állaton, hogy takarta a marját is.
– Látjátok, mennyivel följebb van, mint a rendes helye?
A két tanítvány csak bólintott, nehogy megzavarják a magyarázatot.
– Most ráteszem a nyerget – emelte fel onnan, ahova az előbb Géza letette –, ugyanúgy előre a marjára, mint a takarót, egy mozdulattal átlendítette a lovon, és pontosan oda érkezett ahova mondta. – Most jön az a mozdulat, amiért megsimíttattam a ló hátát veletek – mondta, és a nyeregalátétet összefogva a nyereggel hátrahúzta annyira, hogy a megfelelő helyre kerüljön. – Látjátok? Így nem gyűrődik vissza a szőre, és az izzasztó is sima marad a nyereg alatt. Azért a biztonság kedvéért még mindig nézzetek be a nyaknál és a farnál is, hogy nincs-e gyűrődés. Csak akkor szabad a hevedert meghúzni, ha eddig minden rendben volt.
– Honnan tudom, hogy a hevedert jó helyre teszem? – kérdezte közbe Zsófi.
– Meghúzod a hevedert, de először még nem olyan erősen, ahogy a lovagláshoz szoktad, utána felemeled az első lábát, mintha a patkóját vizsgálnád. Azonban most ne a patkót figyeld, hanem amikor behajlott a térde, húzd meg előre! Ettől a mozdulattól a heveder a helyére csúszik. Utána már jobban meghúzhatod, de még mindig nem teljesen. Kisétálunk vele a kiválasztott karámhoz – fogta meg Rozsdás kantárját, és kivezette a bokszból –, amíg odaérünk, van ideje még a nyeregnek és a hevedernek is helyreigazodni.
Az állatra koncentrált, ezért csak akkor tűnt fel neki, hogy Géza is ott sétál mellette, amikor már a tóhoz legközelebb lévő karámhoz értek.
– Géza – fordult oda az istállófiúhoz –, neked nincs dolgod?
– De van főnök – szabadkozott Géza –, de azt hittem, hogy tanulhatok még valamit.
– Itt már nincs mit tanulni, folytathatod a többi ló ellátását, és ne felejtsd el betartani az egyes lovakra előírt takarmányozást! Tudod, oda van írva az ajtajukra.
– Igen, tudom, és nem felejtem el – válaszolta Géza, és már indult is a munkájára.
László bevezette Rozsdást a karámba, és mielőtt Zsófit felültette volna, automatikusan húzott még egy luknyit a nyereghevederen.
– Így már jó lesz – szólt oda Zsófinak –, gyere ide, felsegítelek a nyeregbe.
Zsófi odaállt a ló mellé, és bal kezével a nyereg elejéhez fogta a gyeplőt, jobb kezével pedig a nyereg hátuljába kapaszkodott. Bal lábát térdben behajlította, hogy László fel tudja segíteni a lóra. Mivel vékony testalkatú lány volt, nem kellett nagy erővel emelni, mégis úgy repült fel, mint egy tollpihe. Lábait a kengyelekbe helyezte.
– Egy kicsit feljebb emelem a kengyelt – lépett oda László a lábához.
– Köszönöm – nézett le Zsófi –, éppen kérni akartam.
Miközben mind a két oldalon megfelelő magasságúra állította, csak úgy mellékesen megkérdezte a lányt:
– Szeretnél szabadon lovagolni, vagy figyeljem, hogy mit csinálsz, és csiszoljunk a tudásodon?
– Már két éve egyedül lovagolhatok – gondolkodott el Zsófi –, de biztos, hogy nem fog ártani egy-két jó tanács.
– Akkor maradok, és megnézem, hogy megy. Egyelőre indulj el lépésben, majd egy kör után válts ügetésre!
Zsófi alig észrevehetően, két sarkával megnyomta a ló oldalát, kicsit engedett a kantáron, és Rozsdás megindult, ahogy László kérte, egyelőre lépésben. Amíg körbeért, figyelte minden mozdulatát.
– Mehet ügetésben – szólt oda Zsófinak.
Zsófi szorított egy kicsit a csizmaszárral, majd felemelkedett a nyeregben. Felsőteste egyenesen maradt a nyereg fölött, de emelkedés közben a csípőjét kicsit előretolta. Rozsdás azonnal vette az utasítást, és könnyű ügetésre váltott. Jobb kézre lovagolt, ezért mikor a ló a bal első lábát emelte, akkor emelkedett, amikor a jobb elsőt, akkor visszaült. Mikor ismét László elé ért, kapta a következő utasítást.
– Kicsit lejjebb a kantárt, és most ugyanezt, de bal kézre! – adta ki a hozzá nem értők számára értelmezhetetlen utasítást.
Zsófi átlósan keresztüllovagolt a karámon, és most az óra járásával ellentétben kezdett körbeügetni.
– Rossz lábon ügetsz – szólt rá László. – Mindig a külső lábra kell ügetni.
Zsófi tudta, mit jelent a rossz lábon ügetés, ezért mire a magyarázatot hallotta, már lábat is váltott. Egy lépésütem alatt ülve maradt, utána a másik láb ütemére folytatta az emelkedést és süllyedést.
Amikor ismét László elé ért, visszaült a nyeregbe, testsúlyát kicsit hátrább helyezte, a kantárt megtartotta, Rozsdás azonnal megállt.
– Köszönöm, hogy szólt – nézett kedvesen Lászlóra –, általában jobb kézre ügetek, és ha váltani kell, elfelejtek lábat cserélni – magyarázta. – Mi a véleménye a lovaglásomról? – kérdezte, mert tényleg kíváncsi volt László értékelésére.
Már öt éve járt ebbe a lovardába. Amit tudott a lovaglásról azt mind itt tanulta. Nem volt csukva a füle akkor sem, amikor az oktatói egymás között beszélgettek. A lovaglás közben elkapott mondatfoszlányokból leszűrte, hogy az itt oktatóként alkalmazottak többsége Lászlótól tanult. Aki pedig nem tőle, annak a felvételébe erősen közrejátszott, hogy mi volt róla a véleménye Lászlónak. Ezért nagyon fontos volt Zsófi számára, hogy milyen észrevételeket mond a produkciójára.
László hosszú gondolkodás után szólalt csak meg.
– Korodhoz képest ügyesen lovagolsz – kezdte az értékelést –, persze van még mit fejleszteni.
– Köszönöm – örült meg a jónak mondható véleménynek -, szívesen tanulok, és mindig igyekszem végrehajtani, amit az oktatóim mondanak, vagy tanácsoltak eddig is.
– Nem gondoltál még arra, hogy versenyezz? – kérdezte László.
– Nem tartom magam olyan jó lovasnak, hogy terepen induljak – nézett szomorúan a gyeplőt tartó kezére.
– Én díjugratásra gondoltam – mondta ki első gondolatát László.
– De Csillagfény nem egy ugró ló – állapította meg, Zsófi –, ő tereplovaglásra való.
– Ebben igazad van, de nem kell leragadni Csillagfénynél. Neked nagyon jó a felépítésed az ugratáshoz, finoman és érzékenyen irányítod a lovat. Az ilyen lovast szeretik az ugrólovak.
– Ugrattál már? – kérdezte Zsófit.
– Egyszer megpróbáltam, és csodálatos érzés volt – nézett széles mosollyal Lászlóra. – Olyan volt, mintha tudnék repülni, pedig nem volt magas az akadály.
– Szeretnéd megtanulni a díjugratást? – kérdezte László.
A választ már nem hallhatta, mert a háta mögött Füzesi doktor köszönt rájuk. – Üdvözlöm, Sárosi úr, szerbusz, kicsikém! Hogy ment a lovaglás egy idegen lovon?
– Üdvözlöm, doktor úr, de szólítson nyugodtan Lászlónak!
– Képzeld papa, Laci bácsi meg fog tanítani ugratni! – vágott a két felnőtt szavába Zsófi.
Mintha nem hallotta volna lányát, odafordult Lászlóhoz, és kezet nyújtott neki. – Olyan régen ismerjük egymást, ezért kérem, akkor maga is hagyja el a doktorozást, szólítson Péternek!
– Köszönöm a lehetőséget, Péter – mondta László. – Az ugratásról pedig csak annyit, hogy felajánlottam Zsófinak a lehetőséget, mert úgy látom, nagyon ügyesen ül a nyeregben, a tereplovaglás pedig nem nagyon érdekli.
– Köszönöm a lehetőséget, de nem veszélyes az egy ekkora lánynak? – kérdezte aggódva a doktor.
– Nem veszélyesebb, mint a tereplovaglás – válaszolta azonnal László –, gondoljon bele, ha a terepen elbukik, akkor ráeshet egy kivágott facsonkra, vagy egy nagy kőre, ugratásnál pedig, esetleg a homokban landol.
– Vagy az összedőlt akadályra, vagy csak az egyik leesett rúdra – válaszolta Füzesi doktor. – Egyezzünk meg, hogy egyik sem veszélytelen!
– Megegyeztünk – válaszolta László.
– Akkor tanulhatok ugratni? – kérdezte Zsófi lelkesen.
– Egy feltétellel, azaz kettővel – válaszolt László a doktor helyett –, először is csak Lacinak szólítasz, a bácsit felejtsd el, nem vagyok még olyan öreg!
– Rendben – válaszolt Zsófi szolgálatkészen, nehogy megvonják a lehetőséget. – Mi a második feltétel? – kérdezte kíváncsian.
– A második az, hogy minden héten hozod az ellenőrződet, megnézem, és nem szeretnék benne rossz jegyet látni! – nyújtotta kezét Zsófi felé. – Megegyeztünk?
Zsófi nem fogta meg a felé nyújtott kezet, hanem leugrott Rozsdás hátáról, László nyakában landolt, és csak akkor mondta: – Megegyeztünk. Eddig is jó tanuló voltam, de ezután még jobban fogok igyekezni. Nem akarom eljátszani a lehetőséget, hogy a legjobb oktatótól tanulhatok.
– Várjál kislányom – szólt közbe apja –, ennek vannak anyagi vonzatai! Nem kéne ezt előbb velem megbeszélni?
– Apu, ugye megengeded? – ölelte meg az apját, és egy puszit nyomott az arcára.
Apja is szorosan átölelte Zsófit. – Meg tudok én tőled valamit is tagadni? – kérdezte, és ő is megpuszilta a lányát.
– Mibe fog ez nekem kerülni, László? – kérdezte.
– Amíg Zsófi rendesen teljesít az iskolában és mindent úgy csinál itt a pályán, ahogy mondom, akkor semmibe.
– Az nem lehet – szögezte le Füzesi –, sok idejét elveszi majd a lányom, ezt valahogy honorálnom kell.
– Majd a lánya honorálja, és remélem meg is hálálja majd.
– Azért majd én is gondolkodni fogok azon, hogyan ellensúlyozzam a belefektetett munkát.
– Ebben biztos voltam, de kérem, ne sokat törje rajta a fejét! Én már régen nem oktattam senkit, itt élem az életemet a lovardában, és a lányát a szabadidőmben fogom tanítani, mondjuk úgy, hogy kikapcsolódásképpen. – a magyarázat után odafordult Zsófihoz, és már mint hivatalosan is oktatója, kiadta első utasítását:
– Vidd be légy szíves Rozsdást a bokszába, és szólj Gézának, hogy nyergelje le!
– Én is le tudom – ellenkezett Zsófi.
– Ha jól emlékszem, abban egyeztünk meg, hogy mindig egy szó nélkül azt csinálod, amit mondok, és azért ne te nyergeld le, mert nem akarom tovább feltartani apukádat, ezért siess vissza!
– Köszönöm – szólt közbe a doktor –, most jut eszembe, hogy tényleg sietnünk kellene, mert eléggé elszaladt az idő. A kocsinál megvárlak – szólt még Zsófi után. – A továbbiakat majd megbeszéljük – nyújtott kezet Lászlónak.
– Viszontlátásra! – búcsúzott László is.
14 hozzászólás
Kedves János!
Érdekel a téma, szeretem olvasni. Úgy látszik, hogy a kislány ügyesen lovagol, – gondolom, hogy később a lovagolás mindenféle fajtáját megtanulja.
Egy ajánlat: általában 10 ezer karakter fölé ne nyúljanak az egyes részek, mert sokan nem szeretnek hosszú történeteket olvasni, csak a rövid verseket és rövid prózákat látogatják szívesen; – javaslom én, akinek szintén több regény-, vagy novella részlete van fenn a Napvilágon.
Érdekel a történet.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy folytattad, és az olvasási szokásokról írt mondatoddal is egyet értek. Bevallom, én is inkább a rövidebb irományokat olvasom, de amikor elkezdek egy fejezetet, akkor sokszor előfordul, hogy nem fejeződik be 10 ezer karakter leütése előtt.
En sem szeretek monitorról olvasni, valószínűleg mások is így vannak vele, ezért olvassák kevesen a hosszú lélegzetű prózákat.
Írás közben igyekszem rövidre fogni a leíró részeket, inkább a párbeszédeken keresztül próbálom azt is elmesélni.
Remélem olvasod majd a következő fejezeteket is.
Üdv: FJ.
Szia János! 🙂
Előre szólok, hogy bármit olvasol lejjebb, NAGYON TETSZIK (!!!)
Ezt a fejezetet tegnap néztem át tüzetesebben, bőséges kötelező pihenésem közben. Jegyzeteltem is, ennek eredményét megosztom veled.
Az előző és a 6. résznél hagytam már jelzéseket. A központozást itt is jó lenne átnézned (vesszők, felkiáltó- és kérdőjelek). Néhány szót külön írtál, ezeket könnyű javítani: nyeregalátét, hátrafelé, ugyanúgy, hátrahúzta, körbeért, helyreigazodni, előretolta, mintha, belefektetett. Ugyanez vonatkozik két igekötős igére: odaérünk, odaállt. Minimálisan előfordult szóismétlés: nyereg, Zsófi, illetve -válaszolt László. Az igeidőknél volt egy kizökkenés, ami valószínűleg elírás: – fordulT oda az istállófiúhoz. Kis javításra szorul az elől, a nincs-e, kikapcsolódásképpen, bal láb.
…
…
…
Maradt még néhány apróság, de már így is restellem, hogy ilyen mélységekig kiveséztem. Szolgáljon mentségemre, hogy tehetségesnek tartalak, mert igen jól szövöd a történetet! 🙂
Ha nem szeretnéd a részletezést, nyugodtan szólj, akkor hallgatagon elolvasom a 7. és a többi részt, mert érdekel a folytatás, furdal a kíváncsiság. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedve Kankalin!
Én minden hozzászólótól elfogadom a kritikát, és nem sértődöm meg érte, és, hogy részletezed is a hibákat azért jó, mert így sokkal könnyebb a javítás.
Feltettem a 7. fejezetet, sajnos biztos vagyok benne, hogy abban is maradtak hibák.
A 8. fejezetet még csak elkezdtem, de addig nem fogom folytatni, amíg az eddigieket ki nem javítottam. Továbbiakban, is szívesen veszem, ha így kivesézed a fejezeteket.
Megpróbálom azzal meghálálni a sok munkádat, hogy megfogadom a tanácsaidat, és a további részeket is ilyen érdekesre igyekszem megírni. Remélem, nem okozok csalódást.
Előre is köszönöm, üdvözlettel: János
Kedves Kankalin!
Köszönöm a sok munkát amit belefektetsz ebbe az írásba. Nem, hogy nem sértődök meg, hanem örülök neki, ha tételesen leírod a javítandó szavakat, így sokkal egyszerűbb kijavítani.
Bevallom, hogy ha én olvasom, akkor a hibákon átsiklok. mert nem azt olvasom amit látok, hanem amit írni akartam. De majd gyakorlom a hibakereső olvasást.
Feltettem a 7. fejezetet, valószínű abban is lesz javítani való. A 8-at is elkezdtem már, de azt majd csak akkor fojtatom, ha ezeket már kijavítottam.
Előre is köszönöm a további odafigyelésedet, üdvözlettel: János
Kedves János!
Nagyon jól írod, precízen, érthetően, hogy tanulni is lehet belőle. De ugyanakkor lebilincselően.
Megyek tovább. 🙂
Üdvözlettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm, hogy olvasod. Bővebben a 3. fejezetnél.
Üdvözlettel: János
Egyre érdekesebb a történet ! A fegyelemre oktatás nélkülözhetetlen Zsófi sikerei érdekében. A lány ezt megérti, és tudja , hogy mindent vállalnia kell, hogy a ló közelében lehessen. Csodálatos az apa-lánya kapcsolat is. Tetszik.Grat. Zsófi.
Kedves Zsófi!
Örülök, hogy olvasod tovább, remélem a többi rész is tetszeni fog.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Olvasom a történetet, és már eddig is sokkal többet tudok, mint eddig tudtam, pedig valaha én is lovagoltam, még a Kerepesi úti lovardában… 😀
Nos, vagy már sok mindent elfelejtettem, vagy annak idején sem figyeltem eléggé – nem úgy, mint Zsófi – .
Érdekelne, hogy Te tudsz-e lovagolni, vagy a hitelesség kedvéért sok munkát fektettél a lovakkal, és lovaglással kapcsolatos leírásokba?
Judit
Kedves Judit!
Nem. Nem tudok lovagolni. Egyszer ültem lovon, de az vezetőszárral hozzá volt kötve az oktatóhoz, ezért ezt nem nevezném lovaglásnak.
A bakancslistámon, első helyen van, hogy megtanulok, de egyelőre nem kaptam szabad utat a feleségemtől.
Szeretem a lovakat, ezért sok szakkönyvet olvastam, és ezzel a témával foglalkozó filmet megnéztem. Amióta ezt a regényt írom, még intenzívebben foglalkozom a témával, de ezek a szakkönyvek tele vannak szakszavakkal. Megpróbálom érthető nyelven leírni a lépéseket, teendőket, hátha más is kedvet kap ehhez a tevékenységhez.
A lovaglást leíró fejezeteket úgy szeretném megírni, hogy egy-egy ugratásnál kapaszkodjon meg a foteljében az olvasó, nehogy leessen. Amikor a ló talajt fog az akadály túloldalán, érezze, hogy megrázkódik az ülőalkalmatosság alatta.
Remélem folytatod az olvasást, üdvözlettel: János
Kedves János! Na, itt vagyok a 2. résznél. Abszolút hiteles, felidézi az emlékeimet a lovardák világáról Ebből a párbeszédes részből elég sok mindent tud meg az olvasó. Kezdenek kirajzolódni a kontúrok. Kíváncsian megyek tovább! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Köszönöm a hozzászólást. Örülök, hogy tetszik. További jó olvasást.
Üdvözlettel: János