Pamelának nyugtalan éjszakája volt. Nem értette, hogyan rögzült a kép ennyire az agyában, s ha már rögzült, miért nem emlékszik semmire. Kutatott, egyre kutatott az emlékezetében, de semmit sem talált. Legalább itt lenne Marie, akivel megoszthatná zűrzavaros gondolatait, mert sehogyan sem tudta kiverni a fejéből, s nem jött álom a szemére. El kell mennie minél előbb a falujába. Lehet, hogy ott majd több mindenre választ kap ha felélednek az emlékek. Vajon elbírja-e az emlékek súlyát, nem roskad-e össze alatta. Jó lenne, ha Tom is mellette lehetne. Vajon elengedi Mis Mogorva mindkettejüket? Holnap, majd holnap minden kiderül. Jaj ne, holnap vasárnap! Az egyetlen nap, amikor nem szokott Mis Mogorva bemenni az irodájába, nem kellene zaklatnia, hiszen neki is jár a pihenés. Nehezen múlott az éjszakája.
Hajnalban már kinn sétált a kertben. Aztán megkereste a karcot, ahol Tom kővel bele karcolt a járdába. Oda állt, arra a helyre, ahonnan a naplementét nézte. Várta a napkeltét, reménykedett benne, hogy majd az is mesél valamit, hátha közelebb jut a megoldáshoz. Gyönyörködött a napkeltében, egészen belefeledkezve, közben futkosott rajta a hideg. Nem is gondolta, hogy ilyen hűvös a hajnal. Ezúttal elmaradt a varázslat. Nem jöttek az emlékek, úgy tűnik, hogy csakis az alkonyhoz kötődnek az emlékei. Most hiába kutatott utánuk, viszont rendkívüli élmény volt látni a napkeltét. Megfogadta magának, hogy máskor is felkel hajnalban megnézni a napkeltét. Még sétálgatott a kertben, sőt futott is a Tündérligetben néhány kört, mert nagyon fázott, aztán hat óra tájban bement a konyhára segíteni a reggeli elkészítésében és tálalásában.
Délben együtt ebédeltek Marieval. Lázasan mesélte, hogyan csinosítgatja a lakását. Milyen jó, hogy ott konyha is van, igaz – mondta lebiggyesztett ajakkal – üres. Nincs semmi a világon, semmilyen alapanyag, hogy készíthetne valamit, meg kell várnia az első fizetését, hogy vásárolhasson ezt, azt a konyhára.
– Bár lehet, hogy kérek majd a konyháról valamit, legalább anyát meg tudjam kínálni valamivel vasárnap, ha jön – mondta ábrándozva. Olyan szánni való volt most Marie. Pamela teljesen átérezte a helyzetét. Olyan ez most neki, mint mikor elindul valaki a nagybetűs életbe, és nincs semmije, mindent magának kell előteremtenie, mindenért meg kell dolgozni, küzdeni. Nem könnyű a nulláról elindulni. Neki sem volt könnyű annak idején. Leérettségizett, akkor dacosan, durcásan hátat fordított az otthonnak, mert a szülei nem tudták anyagilag támogatni, hogy tovább tanuljon. Elment Párizsba, s ott kilincselt, hogy munkát találjon, amíg fel nem tűnt a szépsége valakinek, s elhívták modellnek. Aztán már gyorsan ívelt felfelé a karrierje, hamarosan az országot is elhagyta. Amerikában meg már jöttek a filmszerepek is, attól kezdve már nem szűkölködött. Milyen különös, ha most visszagondol rá… különös, de nem hiányzik egyáltalán az otthona. Ha otthon volt egyáltalán?… Csak a hideg, rideg falak. Nem szeretett senkit, s őt sem szerette senki. Margot talán. Sok éve mellette van már, talán szerette volna, ha ő engedte volna. De a gőg nem engedte közel magához Margotot sem. Most, amikor telefonon beszélnek néha, olyankor panaszkodik, hogy mennyire hiányzik neki. Dolga van neki elég, csak éppen nincs kit szeressen. Még sohasem gondolt erre. Szegény Margot. Marienak mégiscsak könnyebb, őt itt mindenki szereti, s az nagyon, nagyon sokat jelent. Egészen elméláztak mindketten. Vajon mi járhatott Marie fejében?
Ebéd után elindultak Marie lakására. Még soha nem látta a lányt ilyen tanácstalannak, lehangoltnak. Fel kell valahogy vidítania. Belé karolt, hozzá illesztette a lépteit, s elkezdte énekelni a Marseillaiset. Marienak rögtön fülig szaladt a szája, vette a lapot, ő is nótára gyújtott s együtt lépve, énekelve masíroztak keresztül a kerten. Egyszer csak szembe találták magukat Tommal.
– Benneteket meg mi lelt? – kérdezte, s megvillantotta hófehér fogsorát.
– Hááát, csak jókedvünk van! – mondták vidáman – és te, ebédelni?
– Lehozták, már ebédeltem, érted indultam – nézett Pamelára – vagy programotok van?
– Készültetek valahová? – kérdezte rémülten Marie.
– Neeem, dehogyis – szólt Pamela – előbb hozzád megyek lakásnézőbe, azután elmegyünk Tomhoz mindketten. Megnézzük az ő lakását is.
– Remek! – ujjongott Marie. Tom kicsit csalódottnak látszott, de Pamela rákacsintott, s érteni vélte.
– Jó, csak menjetek, három után már otthon leszek. Oké? – Pamela hálásan nézett rá, aztán újra Marieba karolt s vidáman mentek tovább. Tom még nézett utánuk hosszan. Pamelának ki volt bontva a haja, a sűrű sötét zuhatag a vállára omlott. Valami könnyű nyári ruha volt rajta, karcsú, gyönyörű! Olyanok így Marieval együtt, mint két kamaszlány. Elmosolyodott, s folytatta az útját keresztül a parkon, az épület felé.
Pamelának nagyon tetszett Marie önálló kis lakása. Volt szép nagy nappali szobája, hálószoba, konyha ebédlővel, s fürdőszoba, ahol volt mosógép is. Igen, erkély is volt az udvarra, illetve nincs is udvar, csupa zöld a domboldal, gondosan nyírt pázsittal, itt-ott bokrokkal, fákkal. Ilyen volt az egész sorház előtt, nem voltak lerekesztett udvarok, hanem egybe az egész, ott lenn meg szép látkép nyílt a falura, ami akár város is lehetett, mert nem látszott, hogy mekkora. Már itt is volt sok ház lenn a völgyben, de azután kanyarodott a völgy, amit már nem lehetett látni, hogy valójában mit takar. Meg is kérdezte Mariet, hogy volt-e már a faluban, de a válasz „nem” volt. Mivel itt tartózkodásuk ideje alatt nem hagyhatják el a tanyát, csak kivételes esetekben. Hát neki nem volt ilyen, így a falut sem ismeri, majd egyszer talán ott is szétnéz.
Aztán három óra után átsétáltak Tomhoz. Közben Marie mutatta, hogy hol lakik Isabelle és Polett, egy házban laknak, egyik a földszinten a másik az emeleten. Tom is az emeleten kapott lakást, a földszinten lakott Edith és Pierr, akik őt elhozták a reptérről. Edithről tudja, hogy a kórházban dolgozik nővérként, de, hogy Pierre mit csinál, az még nem derült ki számára, meg is kérdezte Mariet.
– Ő a beszerző, meg ha valamit elintézni kell, őt küldik mindenhová, szóval olyan futárféle, de jó fej ő is nagyon! – Közben meg is érkeztek a ház elé, ahová Tom költözött. Bizonyára az ablakból lesett, mert azonnal meg is jelent az ajtóban, s invitálta őket fel a lépcsőn. Itt is szétnéztek. Kicsit más volt, mint Marieé, de talán csak a bútorzat, egyébként ugyanaz a beosztás nappali, háló, erkély a gyönyörű zöld domboldalra. Tom máris invitálta őket az ebédlőasztalhoz, hogy kóstolják meg, amit készített nekik. Torta-palacsinta volt, szépen felszeletelve, nagyon gusztusos, egy sor piros, egy sor fekete lekvárral váltakozva. Hát még amikor megkóstolták, nem győzték dicsérni a házigazdát a finom falatokért. Erdei szederből és szamócából készített lekvárral voltak megkenve a palacsinták… hogy azok milyen zamatosak voltak! Utána friss gyümölcslevet ittak, amit szintén szederből és szamócából készített Tom.
– Fenséges! – áradozott Pamela.
– Még milyen fenséges, s ráadásul ügyes is. Mondd, hogyan csináltad? Nekem a világon semmim sincs a konyhában, gyümölcsöt csak szedtél az erdőben, de a palacsinta?… – nézett várakozón Marie.
– Nem nagy ügy, cukrot, meg lisztet vettem itt lenn a faluban.
– Honnan volt rá pénzed? – csodálkozott Marie.
– Miért, te nem kaptál? – értetlenkedett Tom – persze tegnap szombat volt, talán nem számítottak rá. Ne aggódj, holnap biztosan megkapod. Kapsz egy kis zsebpénzt, hogy ne legyél egészen pénz nélkül a fizetésig.
– Tényleg? – örvendezett Marie, s máris tervezte, mit fog vásárolni, mivel fogja megvendégelni a jövő vasárnap az édesanyját.
8 hozzászólás
Drága Ida !
Igen, nehéz a semmi nélkül újra elkezdeni egy életet, de szerintem Mrienek menni fog:)
Tetszett ez a rész is:)
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Örülök, hogy ennyire bízol Marieban…
Köszönöm, hogy követed az eseményeket. Remélem nem fogsz a továbbiakban sem csalódni.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Jó hangulata van ennek a résznek. Igaza van Zsu-nak, hogy akik ilyen helyre kerülnek, nem könnyű a dolguk. Azt hiszem, sokuknak nem is sikerül a tervük. De a Te szereplőid úgy látom, jó irányban fejlődnek.
Még egy részt elolvasok, hogy lassan-lassan utolérjelek Titeket
Szretettel: Kata
Kedves Kata!
Előbb-utóbb utolérsz, mert vége szakad egyszer. Csak olvasgasd ahogy kedved tartja, vagy időd engedi, itt megvár.
Hát igen, igyekeztem megteremteni a feltételeket, hogy jó irányba fejlődhessenek. Kell a munka, hogy elterelje figyelmüket a függőségről, és kell a gondoskodás, a bizalom, a jó közösség… Hiszem, hogy ilyen körülmények között kigyógyulhatnának a függőségben szenvedők. Természetesen kell hozzá az akarat is.
Köszönöm, hogy olvasol.
Szeretettel! Ida
Nagyon tetszik ez a név, hogy mis Mogorva, már többször is akartam írni.
Kellemes látogatások voltak amit szépen írtál le,
Üdv. Ica
Örülök, hogy felfigyeltél mis Mogorvára.:)
Köszönöm az olvasást.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Szépek a táj leírásaid, szinte magam előtt látom a környezetet. Ez is kitalált, vagy egy valóságos helyszínt írtál le?
Ha nem éjfél fele járna az idő, sütnék egy kis palacsintát. 🙂
Judit
Kedves Judit!
A helyszín is kitalált, de ott éltem közel egy évig.:)
(Egyébként, a történetnek van valóságalapja. Mint már az elején írtam egy hozzászólásodra, azt a végén fogom elárulni. Mármint azt, hogy mi késztetett a megírására.)
Egyébként, házi szeder- és szamócalekvárral tényleg fenséges a palacsinta.:)
Ida