Február tizenötödikére volt kitűzve a nagy utazás. Már folytak az előkészületek. Adélaide legnagyobb gondja az volt, hogy ki legyen az ő helyettese, mert könnyen lehet, hogy egy hétig is távol kell maradnia.
Pamela intézkedett, hogy a személyzet gondoskodjon az elszállásolásukról. Mindannyian ott lesznek az ő házában elszállásolva, Los Angelesben. Megkérte Margotot intézkedjen, hogy rendelkezésükre álljon a konyhai személyzet, a sofőr és a takarító személyzet is. Már közel egy éve úgyis csak a semmiért kapják a bérüket. Azonban, ha sikerül adományként a nyaralót a Pszichotanya tulajdonába juttatni, aztán számíthatnak arra, hogy ott kapnak munkát mindannyian Long Beach-ben. Mennyire megkönnyebbülne, ha ezt a terhet is levehetné már a válláról. A többi már gyerekjáték lesz. Eladni a házat nem lesz nehéz, ráadásul nem is fog túl nagy árat kérni érte. Azután csomagolhat Margot is, és áttelepülhet ide. Erre majd valamikor nyáron kerül sor, miután hazajöttek a nászútról, akkorra már a ház is elkészül talán. Tervezgette magában a jövőt. A legnagyobb gondja most Laura volt. Vajon kire bízhatná őt, amíg távol lesznek? Természetesen korábban Mariera gondolt, de ezek után, mégsem bízhatja rá, nehogy még valami drámává fajuljon a dolog, hiszen az ilyen kamaszlányok kiszámíthatatlanok. Már az is változott, hogy hol fog továbbtanulni. Nem megy gimnáziumba. Ápolónő akar lenni jelen pillanatban. Ki tudja holnapra mit gondol? Bár abban a szerelmi históriában úgy tűnik jól helytállt, hiszen azóta megbékélt, nem acsarkodik Mariera… de hát sosem lehet tudni. Kutatott a gondolataiban, hogy ki lenne az, akire hallgatna Laura, aki közel áll hozzá? Eszébe jutott Edith. Ő is ápolónő, bevihetné néha magával Laurát is a kórházba… vagy megszereti, vagy kiábrándul a szakmából. Talán ez lesz a legideálisabb választás.
Adélaide is eldöntötte, Mariet és Patrickot nevezte ki helyettesének. Elmondta egy este az aulában, amikor mind együtt voltak vacsora után. Ők ketten fogják munkára beosztani az embereket. Mariehoz tartozik a konyha, a takarítás és a park, amennyiben elkezdődhetnek a munkák a szabadban. Patrick meg az istállóról és a mezőgazdasági munkákról fog gondoskodni, mert minden bizonnyal hamarosan el lehet kezdeni a földeken a tavaszi munkákat. Mindenkinek kötelessége nekik szót fogadni és követni az utasításaikat az ő távollétében. Az emberek megtapsolták, elfogadták a két kinevezett helyettest. Adélaide azonban titokban mégis aggodalmaskodott. Amióta átvette a Pszichotanya vezetését a szüleitől, csak két, három napra hagyta el. Az is nehéz volt. Nem volt ő soha üdülni, ő csak dolgozott, ha kellett éjjel-nappal. Körülnézett. Igen, ez az ő műve. Ezt ő alkotta meg, hogy ilyen remekül működjön. Jó, olykor-olykor vannak kisebb gondok, főleg az új páciensekkel, de általában hamar beilleszkednek és minden flottul megy. Ez az ő otthona, az ő családja, s most fájó szívvel hagyja magára… Egy egész hétre? Hogyan fogja kibírni?
Edith is vállalta, hogy odafigyel Laurára. Pamela legnagyobb meglepetésére a kislány is örült, hogy mehet a kórházba segíteni. Így hát egy szombat reggelen Adélaide, Pamela és Tom autóba ültek, és Pierre elvitte őket a reptérre. A jegyeket már korábban megrendelték, és Pierre el is hozta őket.
Kora hajnalban indultak, úgyhogy nem sok embertől kellett búcsút venniük, még csak Patrick volt talpon. Ő viszont megígérte, hogy gondja lesz mindenre és mindenkire, ne aggodalmaskodjanak.
Marie erre az időre, amíg Adélaidot kell helyettesítenie, visszaköltözött a házba. Éppen Laura szobájával szemben volt az üres lakás, ahová beköltözhetett. Szükséges, hogy éjjel-nappal az emberek közelében legyen – mondta Adélaide, hogy mindig, minden helyzetet kellőképpen átláthasson. Előző héten mindig mellette volt, vagy csak kísérte mint az árnyék, csakhogy elleshesse a reá váró feladatok, megoldások szövevényes, számára még mindig átláthatatlan sokaságát. Izgult, nem is kicsit. Olykor be is pánikolt, mi lesz, ha olyan helyzet áll elő, amire nem tudja a megoldást. Bár Patrickra is számíthat, azt mondta, ha gond van, nyugodtan fordulhat hozzá, sőt, Max is megígérte, hogy segíteni fog, és ott van Polett is az irodában, aki több gyakorlattal a háta mögött, bármiben tanácsot adhat. Tehát, mindenre fel volt készülve Marie, vagy legalábbis azt hitte, mégis a legjobban attól félt, hogy új páciens jelentkezik, vagy költözik be a tanyára. Igaz, nyugtatgatta magát, az minimum egy hétig a kórházban lesz elhelyezve, s túlnyomórészt az orvosok és ápolók gondjaira lesz bízva.
Alig aludt az első éjszaka. Hallotta, amint hajnalban felzúg a motor, gyorsan ki is ugrott az ágyból, az ablakhoz sietett, s látta, hogy elindulnak. Patrick kísérte ki őket, s vissza is jött mindjárt a házba.
Kicsit megkönnyebbült, hogy nincs egyedül.
Marie gyorsan öltözködni kezdett, s máris futott le az aulába az iroda kulcsával a kezében. Patrick hangjára összerezzent.
– Minek keltél ilyen korán, kislány? – hangzott a pamlag sarkából.
– A frászt hozod rám, Patrick – mondta Marie panaszos hangon – így is csupa ideg vagyok.
– Nem kell idegeskedned, minden a legnagyobb rendben lesz. No, lemegyek az istállóba, megnézem, hogy a Kölyök felébredt-e. Ha már ott van akkor máris visszajövök. Tudja ő a dolgát, csak attól tartok, hogy nem ébred fel. Na látod, én máris tanultam valamit. Holnap már két embert fogok odarendelni, úgy talán a kettő közül az egyik csak felébred. Tomban meg lehetett bízni, de ez a Kölyök… Na, megyek megnézem…
A reggeli munkabeosztás simán ment. Az emberek szétszéledtek, Marie tudta, hogy Patrickban megbízhat, ugyanúgy nagy Pierreben is, ők most már igazgatják a rájuk bízott embereket, a konyhán is ment a munka a szokásos menetrend szerint, a takarítók is végezték a munkájukat, az első gond akkor jelentkezett, amikor kicsivel nyolc után megjelent a kis fiatalember, a matektanár, akinek órája lett volna Laurával.
– Marie, tudod hol van Laura, merthogy a szobájában nincs… tudod, órám lenne.
– Fogalmam sincs. Adélaide figyelmeztetett, hogy csak délután oszthatom be valami munkára, mert délelőtt órái vannak. Megyek megnézem a szobájában.
– Onnan jövök, mondom, nincs ott. – Marie benézett az ebédlőbe, a konyhába, kifutott a kertbe, ott is nézelődött, kérdezősködött, de senki sem látta. Kétségbeesett, hová tűnhetett ez a gyerek.
Hamarosan már az egész ház őt kereste, de nem volt sehol… Marie kimerülten, idegesen rogyott le az aulában a pamlagra. A kétségbeesés és tehetetlenség könnyei gyülekeztek a szemében. Tudta, tudta ő, hogy baj lesz… de hogy ekkora, az eszébe sem jutott. Hallotta, hogy csörög a telefon az irodában, majd hamarosan Polett hangja hallatszott.
– Marie, téged keresnek! – rohant a telefonhoz. A főorvos hangját hallotta, a kórházból.
– Hogy jut eszedbe egy gyereket beosztani ide. Most az egyszer elnézem, biztosan össze vagy kavarodva, de ilyen rossz viccből többé nem kérek. Remélem megjegyezted! – s lecsapta a kagylót, mielőtt Marie megszólalhatott volna. Érződött a hangján, hogy nagyon dühös rá… pedig hát ő nem tett semmi rosszat, de legalább megvan Laura. Marie szólt a többieknek, hogy mindenki menjen a helyére, végezze a munkáját, megvan a gyerek. Látták, hogy a könnyeivel küszködik, így hát nem kérdezősködtek, egy ideig bámultak utána, ahogy megindult a kórház felé, azután szétoszoltak. Ment ki-ki a dolgára.
Marie kopogott, majd benyitott az orvosi szobába. Csak a főorvos volt ott egyedül.
– Hol van Laura? – kérdezte még mindig remegve az idegességtől.
– Honnan tudjam? Nem vagyok én az őrangyala – mondta még mindig dühösen a főorvos.
– Laurának órái lennének délelőtt. Nem osztottam be sehová. Reggel óta őt keressük és nem találtuk sehol. Most mégis hol van?
– Fogalmam sincs. Itt találtam a szobában, itt várakozott, azt mondta te küldted, hogy segítsen. Mégis, mit tehettem volna?
– Mégis, mit tettél? Most hol találom?
– Elküldtem, hogy nincs szükség az ő segítségére. Itt kell lennie valahol…
– Köszönöm! – mondta kis szemrehányással Marie, s elhagyta az orvosi szobát. Körbejárta a kórtermeket. Mindenkit megkérdezett, akivel találkozott, hogy látta-e Laurát, de csak a fejét rázta a megkérdezett.
Edit jött vele szembe a folyosón. Tőle is megkérdezte. Edith idegesen válaszolt, hogy ő is Laurát keresi. Most már együtt keresték, s így lassan kiderült Marie számára, hogy hogyan is került ide a kislány. Edith hozta ide, mert Pamela megbízta vele. Nem is nagyon értette az egészet, de erre most nem volt idő. Megmondta Edithnek, hogy délelőttönként órái vannak, legfeljebb délután hozhatná be egy kicsit, de ezek után… – elmesélte, a főorvos, hogy ki volt akadva. Edith dühbe gurult.
– No, lesz hozzá néhány keresetlen szavam, csak kerüljön elő.
Az orvosi rendelőben találtak rá. Ott ült a várakozók között. Marie az ajtóra nézett, ma éppen Max rendelt. Sebaj, úgy sincs idő most a panaszkodásra. Várja a temérdek munka, már így is rengeteg időt elvesztegetett.
Este nyolckor holtfáradtan roskadt le Marie a vacsoraasztalnál Max mellé. Farkaséhes volt már. Nem reggelizett az a hajcihő miatt Laura körül. Ebédelni sem ért rá, csak két darab pitét kapott be futtában. Igaz, a lecsó már majdnem kihűlt, de nem számított. Falta az ételt.
– Max megkérhetlek, hogy hozz nekem egy nagy pohár tejet? – Max szája fülig szaladt, kissé megcsípte Marie arcát, úgy mondta:
– Hogy te mennyit zabálsz? Majd még meggondolom, hogy feleségül vegyelek-e…
Marie felhajtotta a nagy pohár tejet, s kérdőn fordult Max felé:
– No, meggondoltad? – Max a tej által kreált bajuszt törölgette Marie szájáról, majd megcsókolta az édes ajkakat úgy suttogta:
– Szeretném! Nagyon! Minél előbb.
8 hozzászólás
Kedves Ida, nagyon jó részt olvashattam megint. Igazán izgalmas kötet lesz ebből. A végefelé van, amit most jelzek: "Nem reggelizett az a hajcihő miatt Laura körül."
Ezt ki kell majd javítanod.
Szeretette ölellek: Kata
Köszönöm, kedves Kata, igazán örülök elismerő soraidnak.
Azt a mondatot viszont javítom.
Szeretettel Ölellek!
Ida
Kedves Ida !
Látom Katával hűségesen olvasunk, ez a rész is tetszett,fordulatokkal teli.
Egyetértek a "hajcihős" kérdésben:)
Szeretettel ölellek: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm, mint hűséges olvasómnak, hogy itt is jártál.
A "hajcihő"-s mondatban, tényleg hiányzik egy vessző, viszont a hajcihő megfelelője: hűhó, cécó, galiba, felhajtás… Nekem még mindig a hajcihő a legmegfelelőbb oda. Azonban, kérek javaslatokat, hátha van jobb ötletetek. Köszönöm.
Sok szeretettel!
Ida
Tetszett ez a kavarodás, de megoldódott végül.
Szeretettel olvastalak : Ica
Még semmi sem oldódott meg… (meglátod a folytatásban).
Köszönöm a kitartásod, drága Ica. Most már tényleg nem sok van hátra.:)
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Itt jártam, olvastam.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm.
Ida