Szereplők felvonulnak: Egy megcsalt asszony, egy felszarvazott férj, egy felszarvazott élettárs, meg még egy hülye liba élettárs. Valamelyik éppen én vagyok.
Reggel a liba korábban kel a szokásosnál. Kedvesen odasúgja a szabadnapos élettársának.
– Kelj már fel, nem kell egész nap az ágyban dögleni!
Ugyan reggel négykor értem haza a melóból, de azért feltápászkodom.
– Mi van, kicsikém?- kérdezem valóban kedvesen.
– Korábban kell elmennem, mert ez meg az van, meg hülye a főnök, meg túlóra. Engedj ki, mert a kulcsot bent felejtettem a melóban. A kutyát majd vidd ki!
Kiengedem. Az álmot már kiverte a szememből. Ragyogóan süt a nap. Eldöntöttem, kirándulni megyünk az ebbel a közeli erdőbe.
Valami gyanús nekem ebben az asszonyban. Reggel korán megy, este későn érkezik, utána órákra kimegy a kutyával. Szóval, valami nem gömbölyű. Az intim szféra pedig nagyon kívül esik az ágyon. Ilyenek játszanak, hogy fejfájás, megfázás, gyomorbántalom, ma nincs kedvem, sose borotválkozol – szóval, lángoló a szerelem. Bár valami azért van, de csak verbálisan. Mindenért leb.szás. Ennyit a nemi életünkről. Arról nem is beszélve, hogy időnként egy közös barátunk (nekem nem az) átugrik, hol egy könyvvel, hol valami más indokkal. Mikor érdeklődöm, mindig éppen indulni készül. Gondolom, a könyvet nekem nem akarja odaadni. Különben egy marha nagydarab ember, tudósféle, csapott vállal. Olyan puhány, mint egy óriásgiliszta. Vetélytársnak ez is megteszi. Na persze a párom sem egy bombázó, amolyan vitorlázó típus. Egyszer már szakítok időt, és utánanézek ennek a liezonnak. Áldott jó a természetem, csak néha bosszúálló vagyok. Nagy hirtelen megharagszom, viszont az sokáig is tart.
Már bent vagyunk az erdő sűrűjében. A kutyus remekül érzi magát. Ugrabugrál, csahol, kergeti az őzikéket. Tiszta giccs minden. És akkor kit látnak szemeim?! Egy kanyar után felbukkan az ismerős alak. Óriásgiliszta. Majd mögötte egy még ismerősebb alak. Az élettársam. A f.szkalap zavarában kezet nyújt. Ezt azért nem kellett volna. Szomorúan a szemébe nézek, olyan te-is-fiam-Brutusosan. Legyen neki, elfogadom a kézfogását. Halk roppanás, és giliszta előttem térdel.
– Mostantól a másik kezeddel hozzad a kölcsönkönyveket – búgom a fülébe.
A párom, akit annyira szerettem, most Csapottváll védelmére kel.
– Tamás, ne bántsd! – sikongatja.
– Egy kézfogás nem a világ – mondom.
Közben a nagydarab marha feltápászkodik, és meghunyászkodó tekintettel kezdené a mondandóját.
– Várj – mondom –, szerinted most melyikőtöket kellene elfenekelnem? A páromat, akit szeretek, de ő a hibás, vagy téged, akit mostanában sem szeretlek?
– Nem tudom – hebegi fogvacogva.
– Akkor én megmondom. Senkit sem bántok.
Folytatja a mondandóját:
– Tudod, már régen szerettünk volna szólni neked, csak nem volt rá alkalom. Szeretjük egymást, és lenne egy ajánlatunk feléd.
– Rendben – mondom –, de ne itt beszéljük meg. Menjünk haza, majd ott tárgyalunk. Előbb vidd el a kutyát dolgát végezni, de szedd össze a sz.rt is. Addig én beszélek a párommal.
Hazaérünk.
Aprósütemény, rövidital, hosszúital, nagy trakta mellőzve.
– Na, halljam az ajánlatot, elő vele.
Azt hittem, már mindent megtapasztaltam eddigi életemben, és engem nem lehet meglepni semmivel. Tévedtem.
– Tudod – kezdi a párom –, mi szeretjük egymást.
– Büszke vagyok rátok – vetem közbe fájdalmasan.
– Össze akarunk majd házasodni, és szeretnénk gyereket is.
– Ha most azt akarjátok, hogy legyek a tanútok, akkor menjetek a francba.
– Nem erről van szó. Nagyon akarunk gyereket, de sajnos a Zolinak nem lehet.
– Gratulálok, Zoli – egy kemény férfi elvette a páromat.
– Az jutott eszünkbe, hogy téged szerettelek, és hát nem vagy idegen nekünk. Te csináld meg nekünk a gyereket.
– Két intelligens, sokdiplomás embernek hogy jut eszébe ekkora gusztustalanság – nyögöm ki, és kimegyek hányni.
Lehiggadva térek vissza.
– Döntöttem. Csinálok nektek gyereket, aki persze, mint tudjátok, a törvény szerint csak az egyikőtöké lesz.
Boldogan összeölelkeznek. Nem is olyan vadember ez a Tamás.
– Na, jó én most elmegyek – mondom –, te meg, Zoli, maradj itt, mert gyakoroljál még egy kicsit, hátha mégis menni fog a dolog. Meg kell dolgozni a gyerekért.
Becsapom magam után az ajtót. Órák óta csatangolok az utcán, és nem hagy nyugton a gondolat, hogy megígértem nekik a gyereket.
Megőrültem, vagy mi? Nem szoktam én a levegőbe ígérgetni.
Megállok egy ismerős kapu előtt. Becsöngetek. Zsóka mosolyogva néz ki. Már régóta kedveljük egymást. Beenged.
Leültet a kerevetre. Italt hoz, és kedvesen csacsog.
– De jó, hogy jöttél, a párom vidéken van két napig, legalább felvidítasz.
Később kéz a kézben a franciaágyig lépdelünk. És belebújunk, majd egymásba is.
Felébredek, és az első pillantásom Zsóka esküvői képére vetül. Egy boldog pár. Zsóka hófehér selyemruhában, narancsvirággal a hajában. Gyönyörű. Mellette konvencionális sötét öltönyben a vigyorgó Zoli.
A szavamat megtartottam.
9 hozzászólás
Kizárásos alapon nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik vagy te Nem Tom.Jól szórakoztam az írásodon. Olykor az élet legalább olyan tragikus, mint amennyire nevetséges, attól függ melyik felét domborítjuk ki.
Szia Szusi!
Kizárásos alapon eltaláltad. Én voltam aki írta.
Tamás
Szia!
Ha már a blökit is belefoglaltad a történetbe, igazán írhattál volna arról, hogyan találkozott az erdőben azzal a gyönyörű kutyalánnyal. Hogyan udvarolt neki, és miképp sikerült az öreg német juhászt felszarvazniuk. Szóval, abból a részből többet is ki lehetett volna hozni. Főleg, hogy azt írtad, "Tiszta giccs minden."
Üdv.
Szia Zoli!
Látom fogod a lényeget. Valójában az öreg német juhász éppen az ifjú Piroskával volt, az erdőben.Ő volt a farkas dublőrje. És, meg hát! 🙂
Tamás
Oké! Van fantáziám nekem is, ha nem is olyan élénk, mint a tiéd. Na, de ennyire az olvasóra bízni a mögöttes tartalmat? Ha nem is csomagolod ki, legalább a díszmasnit vedd le róla nekünk.
🙂
Nagyon tetszett! Igen Tom vagy Nem Tom hogy hívnak írj még ilyeneket! Ügyes volt ez szótartó bosszú. Üdv. Jega Ibolya
Köszönöm Jega, vagy hogy hívnak.
Ha kíváncsi vagy az írásaimra, akkor itt van belőle elég. Ja, és közben írok is.
Tamás
Remek írás, stílusában, tartalmában, csavarjában. Nagyon tetszett!
Köszönöm kedves Irén!
Ezért, már érdemes volt megírnom.
Tamás