A következő történet szintén a belvárosban, az iménti konfekció bolt közvetlen szomszédságában, a Sztár Áruházban, illetve az áruház előtt játszódik, cirka tizenöt évvel később, nem fogják kitalálni ki az egyik főszereplő, hát persze, hogy Sőre Pista. Most utalni szeretnék az írás elején közölt Churchill idézetre, miszerint a nagy brit politikus sajnálja azokat, akik nem isznak, ahogy reggel felébrednek, úgy érzik magukat egész nap. A mi Pistánkat emiatt biztosan nem kell sajnálni, hiszen jószerével vagy tizenöt éve „ismerem”, és józanul még sosem láttam. Nos, Sőre Pista „Szolnok nagy, igazmondó félnótása” foglalkozását tekintve utcaseprő volt, és kitüntetéseket is birtokolt, állítólag élmunkás jelvényét munkájának valódi elismeréséért kapta. Amolyan névjeggyel is rendelkezett, szürke egyenruhájának zsebéből mindig kikandikált a kövidinkás, vagy a pálinkás üveg. Így söpört Pista, mint élmunkás a belvárosban.
Ez idő tájt az áruház vezetője voltam, és általában reggel hét órára jártam be, így többször tanúja lehettem a következőknek.
Élmunkásunk széles mozdulatokkal tisztította a járdát, felszereléséhez tartozott egy kétkerekű taligaszerű kocsi, egy hosszúnyelű lapát, és egy vesszőseprű. Többször előfordult, hogy Dr. Boros Ottó városunk büszkesége, a legendás vízilabdakapus (Boros Api, ez volt a beceneve). Az 1956-os, melbourne-i, és 1964-es tokiói olimpiai bajnoka, az 1960-as római olimpia bronzérmese, mellesleg hétszeres magyar bajnok, ebből hatszor a Szolnoki Dózsával, szóval Szolnok köztiszteletben álló ikonja, történetünk idején magas beosztású főrendőr, őrnagyi, vagy alezredesi rendfokozattal, ezen az úton, az áruház ellőtt ment munkába, a közelben lévő kapitányságra.
Amikor Pista meglátta a hatalmas termetű, széles vállú Borost, mosoly félét, ami inkább torz vigyornak tűnt erőltetve arcára, imígyen köszönt: jó reggelt kívánok tábornok úr. Boros fogadta a köszönést, és amikor három, négy lépésre eltávolodott Pista még utána szólt: piszkos kommunista, és néha még köpött is egyet. Boros legtöbbször úgy tett mintha nem hallaná a durva szidalmazást, hiszen ismerte Sőrét, és tudta, hogy mai szóhasználattal élve nem százas. Mondom ezt a jelenetet többször láttam lejátszódni, ámde egyszer másként végződött a történet.
Verőfényes májusi reggel, élmunkás utcaseprőnk, végzi a napi munkáját, söpri a járdát az áruház előtt, amikor meglátja a vélhetően munkába igyekvő, de inkább csak sétáló Dr. Boros Ottót. Megáll a sepréssel, és a korábban említett mosolyfélével az arcán üdvözli Borost, jó reggelt ezredes úr, (persze tudta, hogy se nem tábornok, se nem ezredes), elhaladva mellette Boros fogadja a köszönést, de amikor pár méterre ér tőle, ismét utána veti, piszkos kommunista, és még köpött is egy nagyot. Csakhogy most másként folytatódott az eseménysor. Az őrnagy, (merthogy ez idő tájt még őrnagy volt), most nem tett úgy mintha nem hallaná a durva megjegyzést, hanem megfordult, és néhány határozott lépést tett Pista felé. Aki ettől úgy meglepődött, vagy inkább megijedt, hogy a kezében lévő seprűt az út egyik oldalára, a lapátot a másik oldalára dobva menekülőre fogta a dolgot, és futtában még a szemetes taligáját is felborította. A látvány mulatságos volt, amolyan burleszkfilmbe illő. Persze Boros nem ment utána, ő is csak mosolygott. Én pedig elgondolkodtam azon, hogy milyen szürreális élményben volt részem, amelynek azt a címet is adhattam volna, hogy a világhírű sportoló esete a félnótás utcaseprővel.
-VÉGE-
8 hozzászólás
Ezúttal, egy remek burleszkfilmet láthattam.
Köszönöm, hogy olvashattam, és sajnálom, hogy máris vége. 🙂
Szeretettel
Ida
Kedve Ida!
Köszönöm, hogy olvastad, és köszönöm megtisztelő hozzászólásod.
Szeretettel: feri
Kedves Feri!
A borisszáknak /és a másmilyen isszáknak/ többnyire csak a szájuk nagy, vagy a náluk gyengébbel akaszkodnak össze.
Pista bácsi egy vízilabdással csak szájkaratézik, addig ameddig meg nem unja az illető. Elég képtelen helyzet, amikor a részeges utcaseprő kötekedik a rendőrkapitánnyal. 🙂
Söre Ilonkáról azt írtad a második részben, hogy róla is írsz egy más alkalommal. Várom!
Judit
Kedves Judit!
Igen Sőre Pista amolyan "falubolondja" volt sok képtelen történettel.
Köszönöm, hogy végig olvastad, és köszönöm a hozzászólásod.
feri
Kedves Feri!
Mások háta mögött könnyű nagylegénynek lenni, ám szemtől szemben már más a helyzet. Valóban humoros jelenet, és ez a fajta magatartás nagyon is tipikus.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm látogatásod, és hozzászólásod.
feri
Kedves Feri!
Eme utolsó részhez csak most jutottam hozzá. Sok baj volt a korábbi számítógépemmel. Mondhatom, jót mulattam a nagyszájú "bátor" emberről, aki végül menekülni kényszerül.
Nem tudom, lesz-e hasonló olvasnivaló, mert én mindig szívesen olvasom a történeteidet.
Szeretettel: Kaata
Kedves Kata!
Remélem "meggyógyult" a számítógéped, örülök, ha szívesen olvastad.
Köszönöm látogatásod:
feri