Odajött hozzám, azután, hogy adott két nagy poffontot a szívemnek… Könnyes szemembe se méltatott tekinteni, inkább csak a vállam fölött elnézett, és siváron ennyit szólt:
– Blabla!
Én meg csak lestem rá. És mikor nem szóltam, újra megismételte:
– Blablabla blabla!
Miközben mondta, éreztem, ahogy könnyem végigsimítja az arcomat. Erre belőle is kitört a sírás, a szemembe nézett, és ezt mondta:
– Kérlek, ne haragudj rám, őszintén bánom ami történt! – És végre értettem amit mondott. Igaz, sokat változtatott a mondandóján, hiszen az utolsó mondata, nem a hangszálaiból, és a tüdejéből jött csupán.
Ez a szívéből… Válasznak nem kellett blabla, megtöröltem a szememet, és átöleltem.
7 hozzászólás
Szia Sára!
Jaj, de aranyos! Nagy értéket hordoz ez a kis iromány, nekem abszolút bejön.
Grat,
Réka
Az üzenet örök érvényű.:)
Köszönöm. :))
Úgy látszik, akkor más is érzékelte már az élet "blablájit." 😀
Szerintem kissé kidolgozatlan, de olyan "dömdödöm-ös". 🙂
Üdv,
Poppy
Szerintem nagyon aranyos….nincs benne,hogy mi történt konkrétan,de a lényeg nem is ebben van…
Nagyon jó lett….és őszintén,pont azt írta le,amit én most érzek!
Üdv: Anta 🙂
Kedves Anta!
Köszönöm, hogy benéztél, és elolvastad! 🙂
Jó hallani, hogy más is érzett már így!
Sára
Kedves Poppy!
Nekem a Dömdö-dömdö-dömdödöm a kedvenc mesém, szóval csak óvatosan! 😉
Köszönöm, hogy elolvastad! Majd még csiszolgatom.