Másnap reggel Mendi vidáman ébredt. Azonnal talpra ugrott és mezítláb, lábujjhegyen futott le a lépcsőn, hogy megkérdezze vendégét, hogyan aludt.
– Szia Cézár! Hogy aludtál? – A kutya ott fogadta a lépcső alján, és fark-csóválva, kedves vakkantásokkal üdvözölte őt.
Brendon ragaszkodott hozzá, hogy Cézár itt maradjon, és vigyázzon Mendire, hogy nyugodt éjszakája legyen. Mindjárt futott is a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát, felöltözzön, csak előbb kiengedte Cézárt a kertbe, hadd futkározzon kedvére.
Amikor levetette a hálóingét, akkor vette észre, hogy nem csak horzsolt sebek vannak rajta, hanem durva kék-zöld foltok éktelenítik a testét. A csuklóján, biztosan a támadó szorításától, aztán volt a vállán, a dereka táján, sőt a fenekén is, amit valószínűleg akkor szerzett, amikor a támadójával együtt a földre zuhant a kutya támadásakor.
Gyorsan öltözködni kezdett, hiszen Brendon érte jön, mert be kell menniük a rendőrségre vallomást tenni. Az este sokáig elhúzódott a helyszínelés. Ő már nagyon ideges volt, nem volt kedve bemenni a rendőrségre. Miután a támadóját megbilincselve elvitték, már annyira ki volt készülve, hogy kerek perec megmondta, ő nem hajlandó sehová sem menni, szeretné a sebeit is fertőtleníteni és már nagyon rosszul érzi magát. Néhány fotót készítettek róla, vagy inkább a sérüléseiről, és ígéretet kellett tennie, hogy másnap mindketten bemennek a rendőrőrsre.
Készülődés közben elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy amikor este Brendon hazahozta őt, első dolga volt, hogy megfürödjön. A férfi időközben nagyon feltalálta magát a konyhában. Készített tojásrántottát, és belegyömöszölt néhány falatot. Nem volt éhes, azt is alig tudta lenyelni, mert a gyomra még mindig görcsbe volt rándulva az idegességtől, de ő nem zavartatta magát, jóízűen falatozott mellette, még Cézárnak is jutott a finom vacsorából.
Időközben ő is megnyugodott, lefertőtlenítette karján a sebeket, Brendon asszisztált, mindent a kezébe adott. Cézár elnyúlva a padlón, éber szemekkel figyelte őket. A hős, aki talán az életét mentette meg előbb. Ki tudhatja, milyen szándékai voltak a támadójának. Bár, még éjszaka is a fülébe csengett: „Ne féljen, nem akarom bántani…”
Hogy mit akarhatott, talán sohasem fogja megtudni, de annyira megijedt, és felháborodott, amikor megmarkolta a mellét… Még, hogy nem akarta bántani?!…
Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Brendon miután tőle elment, megállt ott a kiserdőnél, hogy hadd futkározzon Cézár kedvére, sőt ő maga is futott vele, így hallották meg a segélykiáltásait. Nem is tudja mi lett volna vele, ha ők nincsenek ott…
A rendőrségen megtudták, hogy egy szökött rab volt Mendi támadója. A kihallgatások után Mendinek orvoshoz kellett mennie, hogy legyen a kezükben látlelet. Brendon munkába ment, de ígéretet tett arra, hogy Cézárt Mendinél hagyja néhány napig, hogy biztonságban legyen.
Miután minden papírt leadott a rendőrségen, fellélegzett. Sütött a nap, langyosan cirógatta a szél, a lombokat újra zöldnek látta, színes virágok mosolyogtak rá mindenütt, amerre járt, és emberek között volt újra, s ez feldobta kicsit a hangulatát, kizökkentette eddigi magányosságából.
A folyópartra ment. Hosszan sétált a parton a dús lombú fák alatt, nézte a víz habzó hullámait, mintha az apró vízfodrok közül Ludvig kék szeme mosolygott volna rá. Mintha a hullámok az ő halk szavát sodornák tova: Ég veled, drágám!…
Leült a parton. Úgy érezte, hogy ha ezt, csak néhány nappal előbb teszi meg, talán beleveti magát a hullámokba… de most egyre távolodott Ludvig hangja, Ludvig mosolya… vitte a víz, egyre halkult a hang benne, már szinte nem is hallotta, csak azt látta, hogy süt a nap, kék az ég, és érezte, hogy újra él…
Hirtelen felugrott és futni kezdett a hang, a mosoly után… úgy érezte, hogy elveszíti, most már véglegesen elveszíti, ha szem elől téveszti. Már kívül volt a városon és még mindig futott, kémlelte a vizet, ahol még olykor-olykor feltűnni vélte Ludvig mosolyát… még néha hallani vélte a hangját… Egészen kétségbeesve fürkészte a vízen a fodrokat, rémülten kutatott a hang után, amikor hirtelen bele ütközött valamibe. Valamibe, vagy inkább valakibe, mert két kar nyúlt utána, hogy el ne essen.
– Sosem szokott a lába elé nézni?… – hallotta a kissé bosszús férfihangot.
– Eresszen el! Azonnal eresszen el! – üvöltötte Mendi és az előző napi események filmkockái peregtek le a szeme előtt.
– Bocsásson meg, de ha nem kapom el, akkor most ott hemperegne lenn a homokban – mondta a férfi, miközben elengedte – egyébként ön jött nekem, most viszont engem hibáztat.
– Miért nem állt félre az utamból? – duzzogott tovább Mendi.
– Csak azért, mert nem gondoltam, hogy vakon rohan a nagy világba…
– Egyáltalán nem érdekel, hogy ön mit gondolt! Egyébként is, vessünk véget ennek a társalgásnak.
– Örömmel!
Mendi megindult a kilátó felé. Elővette a telefonját és taxit hívott. Időnként hátra sandított, hogy nem követi-e a férfi, de az ott állt egy helyben tovább és bámulta a vizet. Aztán hirtelen megfordult s utána kiáltott:
– Mellesleg, Kelemen vagyok! Önnek mi a neve?
Mendi ijedten fordult meg, de a férfi magas, szikár alakja ott állt még mindig, nem közeledett. Kissé megnyugodott, mégis éles hangon szólt vissza – semmi köze hozzá!
Mendit a taxiban fogta el a rémület, hogy mit csinálhatott Cézár az otthonával ennyi idő alatt, amíg egyedül volt. Bár Brendon győzködte őt, hogy nem lesz semmi baj, de most szinte kétségbeesett, s lelki szemei előtt a teljesen felforgatott otthona jelent meg.
A kutya azonban, nagy örömmel fogadta őt. Ott feküdt a bejárati ajtó előtt, és öröm-vakkantásokkal futott eléje a kapuhoz. Mendi megsimogatta, majd körbefuttatta tekintetét a kerten, ám mindent rendben talált, úgy, hogy még jutalom simogatást is kapott Cézár, meg friss vizet a tálkájába.
– Figyelj Cézár, most ebédet rögtönözök magamnak, azután kicsit pihenek, majd elmegyünk kettesben sétálni, meg futkározhatsz is kedvedre… Rendben? – a kutya boldog vakkantásokkal nyugtázta a tervet.
Mendi ebéd után lepihent. Sok volt az izgalomból az utóbbi napokban, szerette volna átgondolni ezt az egészet és felejteni amit lehet tüstént.
Mint a villám, úgy hasított be a tudatába, mély gondolatai közepette, Dominik. Igen, őt is meg akarta látogatni ma és a sok zűrzavar közepette teljesen kiment a fejéből. Most mit tegyen? Cézárnak is megígérte, hogy elviszi sétálni, nem lehet kihagyni, ne mondja Brendon, hogy nem törődött a kutyájával, meg különben is, az életét mentette meg tegnap az erdőben.
Előkotorta a telefonját, kikereste dr. Konrád telefonszámát. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el azóta, az a szörnyű nap óta, bárhogy gondolkodott, akárhányszor gondolta végig, nem tudta beazonosítani az idő múlását, nem tudta mikor kapta meg a szívet a fiú és milyen állapotban van most. Szegény kisfiú, mióta várhat már rá? Gyorsan megnyomta a gombot.
– Nem zavarom doktor úr?
– Mendi, maga soha sem zavar!… Hogy van?
– Tűrhetően… Holnap meglátogatnám Dominikot, ha szabad? Hogy van?
– Jól van, gyorsan épül… már kereste magát Mendi, jöjjön csak nyugodtan, de előbb ugorjon be hozzám egy percre. Jó?
– Igen! Rendben.
Miután mindent elrendezett magában, készülhetett a sétára Cézárral. Éppen a nyakörvet tette a nyakára, amikor észlelte, megállt egy kocsi a ház előtt. A kutya farkcsóválása és öröm-vakkantása után, már tisztában volt vele, hogy Brendon érkezett meg.
– Nahát, éppen sétára indultunk. Velünk tartasz?
– Természetesen. Hová indultatok?
– Van itt a közelben egy liget, ott futkározhat kedvére.
Így hát hármasban mentek. Remek délután volt. Mendi már régen nem kacagott annyit, mint azon a délutánon. Futkároztak, kergetőztek, labdáztak, Cézár végtelenül boldognak látszott, s ha más nem is, de ő minden bizonnyal észrevette, hogy Gazdinak is ritka boldog pillanatokban volt része. A mindig komor Brendon önfeledt kacagása a kutya szívét is végtelen örömmel töltötte meg, s ezért nagyon hálás volt Mendinek.
Folyt. köv.
8 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon érdekesen szövöd a történetet, úgy érzem, hogy annak a folyóparti férfinak még lesz szerepe a jövőben, Mendi életében.
Judit
Kedves Judit!
Hamarosan választ kapsz arra, hogy csalhatatlanok-e az előérzeteid. 🙂
Mindjárt feltöltöm a következőt.
Ida
Drága Ida!
Örömmel olvasom, hogy Mendi élete kezd rendeződni…lelkileg.
Szeretettel: Ica
Drága Ica!
Még sok minden fog történni Mendivel, de talán éppen a rázúduló problémák tömkelege indítja el mély lelki fájdalmának gyógyulási folyamatát.
Hálás köszönettel,
Ida
Drága Ida!
Nagyon jó ez a rész is, hiába, lassan mindenki elfogad, minden bajt, amit át kellett élnie. Minden
részben történik vele valamilyen eset, amit el kell fogadni.
Te már biztosan kitaláltad, mi fog történni a következőkben, örömmel várom és szivesen olvasom.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Igen, az alkotás már teljes egészében készen van. Sohasem teszek fel félkész alkotást, mert mi van akkor, ha sohasem tudom befejezni, nem verhetem át az olvasót.
Minden másnap fogom feltölteni a következő részt, így nem várakoztatom meg túlságosan azokat sem, akik folyamatában szeretik olvasni. Nagyon örülök, hogy tetszik neked, és szívesen olvasod. Köszönetem érte.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Jó olvasni, hogy Mendi most már nyitott a világra, és lelkileg kezd felépülni. Igaz az a mondás, hogy az élet megy tovább, főleg ha segítő társak is akadnak, gondolok Cézárra és Brendonra. Kicsit aggodalommal tölt el, milyen érzés lesz neki meglátni Dominikot, akiben az elhunyt férje szíve dobog. Látom, fenn van a következő rész, megyek olvasni.
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Drága Matild!
Még sok minden fog történni Mendivel, de talán éppen a rázúduló problémák tömkelege indítja el mély lelki fájdalmának gyógyulási folyamatát. Így nincs ideje arra figyelni, ami a legjobban fáj. Lehet, hogy ismétlem önmagam, mintha már írtam volna hasonlót valakinek. 🙂
Megyek utánad a következőhöz.
Szeretettel,
Ida