Kegyetlen hideg tombol odakint, de ha elfogyott a gyógyszer és szükség van rá, muszáj útnak indulni. Az ember igyekszik mindenre gondolni. Jól felöltözni, az inflációt is belekalkulálva egy kisebb vagyont elhelyezni a pénztárcába és fejben gyors térképet rajzolni a gyógyszertárak fellelhetőségéről, mert, hogy mikor melyik az ügyeletes, az örökös rejtély.
Az út egy fárasztó kaptató a nagy hóban, optimális esetben a legközelebbi patikáig. Ha szerencsém van éppen az lesz ügyeletes, de persze akkora mázlista nem vagyok, hogy nyitva is legyen. Állítólag ilyenkor csengetni kell, de az e célra szolgáló eszközt olyan művészi lélekkel és furfangossággal bőven megáldott lelkek rejtették el, hogy a hozzám hasonló egyszerű földi halandó soha ne találja meg. Kénytelen vagyok hát feladni és hazamenni.
Második kísérletem bölcsen egy olyan időpontban tettem, amikor biztos, hogy nyitva van. És igen, már a kezemben éreztem a gyógyszert, amikor az ott dolgozó kedves hölgy kimérten közölte velem annak csillagászati árát. Amennyiben valaki nem tudná megfizetni, az nyugodt szívvel fel is fordulhat, ha már a piacot úgysem támogatja. Természetesen ennyi nem volt nálam, kénytelen voltam hát újra hazatérni. Nem idegesítettem magam túlságosan, csupán egy cseppet nagyobb erővel vágtam be magam mögött a kaput.
Harmadik és reménytelen nekifutásom alkalmával előre közöltem otthon, hogy ne legyenek bizakodóak, nekem egy ilyen lehetetlen feladat úgysem sikerül soha. Szóval ismét felkaptattam. Már lestem be az ablakon, hogy melyik pultnál van az a hölgy, akinél nem tudtam fizetni, mert oda biztos nem megyek, igazán kellemetlen lenne. Be is álltam egy sorba, mindössze ketten voltak előttem és hamarosan szólt a hármas pult mögül a már jól ismert hang, hogy oda is lehet menni, mire nem kis megkönnyebbülésemre az előttem álló hölgy oda is ment. Nagyszerű, már csak ezt a bácsit kiszolgálják és én következek, most már talán megkapom. Vártam. Vártam. Vártam. A vásárlók jöttek. A páciensek mentek. Egy drága osztálytársam is betoppant, aki aznap azzal szerezte nekem a legnagyobb örömet, hogy eltűnt a szemem elől. A gyógyszerésznő megkérdezte a bácsit kér-e még valamit és én reménykedtem, de persze hiába. A bácsi kért még egy kis ezt, meg egy kis azt, de még amazt is és akkor még ott van az a másik és a harmadik is, ami eddig nem jutott eszébe. Szóval vártam. Közben az osztálytárs is végzett és bár nagyon, nagyon, de tényleg nagyon kényelmetlennek éreztem odamentem ahhoz az üres pulthoz, ahol az előbbi kedves gyógyszerész asszony volt szolgálatban. Csupán azért döntöttem emellett, mert még kínosabb lett volna tovább várni a bácsira, akinek kifogyhatatlan listája volt a legkülönfélébb ismert és sosem hallott orvosságokról, és persze egy regény vastagságú receptkötege is volt mindezek mellé, ha véletlenül mégsem jutna eszébe egy újabb furcsa nevű lötty, kenőcs vagy kapszula.
Halált megvető bátorsággal odamentem hát a hármas kasszához. Beszélgetett egy kollegájával. Én vártam, vártam, vártam, aztán illedelmesen köszöntem, hogy észrevegyen és megint vártam. Mire végre hajlandó lett figyelemre méltatni és elmondhattam, miért is jöttem. Csodával határos módon legutóbbi látogatásom óta szegény megsüketült, ezért már-már ordítva elismételtem, hogy mit szeretnék. Már mondta is az árát és csillogó szemekkel várta, hogy végre pénz kerülhessen a keze közé, csakhogy én még egy kis csomag kamillavirág teát is kértem, amit már igazán odakészíthetett volna előre is mikor meglátott, mert mindig kérek.
El sem akartam hinni, hogy megvan, túl vagyok rajta, most már csak be kellene venni. Korszakalkotó ötlettel álltam otthon anya elé.
– Pereljük be a kórházat, már régen nem kéne szednem a pro biotikumot, helyre kellett volna már állnia.
– Ha attól meggyógyulnál, beperelnénk a kórházat – válaszolta és én bevettem az ötödik féle pro biotikumot is.
6 hozzászólás
Ez nagyon (és most ki kéne írjam a neved) lett.Szóval eredeti:)Bírom a túlzásaid,pl:"olyan művészi lélekkel és furfangossággal bőven megáldott lelkek rejtették el, hogy a hozzám hasonló egyszerű földi halandó soha ne találja meg."
Jól sikerült,tetszett:)
Ismersz, ez pontosan így történt, legalábbis így éltem meg 🙂
szeretettel: én
Kedves Delory!
Jó kis szatíra. Ilyet még nem olvastam tőled. Tetszett.
Barátsággal: Ági
Kedves Ági!
Örülök, hogy tetszett, kezdem megszeretni a szatíraírást. : )
Delory
Nagyon jól írsz! Ez (nekem) inkább novella, mint szatíra.
Üdv, Gábor
Köszönöm, igen, a novellához vagyok szokva.
Delory