– Hééé! Ébredj! Nem találok tiszta inget – rázogatta a férje.
– Egek! Elaludtam volna? Hány óra?
– Fél öt, ne ijedezz! Mondom, nem találok tiszta inget! – Férfiak… fortyogott magában Ica. Kinyitotta a szekrényt, felmarkolt öt-hat darab, szépen összehajtogatott inget, s a férje elé dobta.
– Tessék! Remélem elég lesz. S remélem boldog vagy, hogy kiverhettél az ágyból hajnali fél ötkor? Az ugye nem zavar, hogy éjjel kettőig dolgozatokat javítottam.
– Jól van no, ne morogjál már. Tudod, hogy nem mehetek akárhogy, nagyon fontos tárgyalás lesz!
– Persze, azt tudom, csak azt nem tudtam, hogy csecsemő van a háznál, akit öltöztetni kell hajnali fél ötkor. Tényleg képtelen vagy megtanulni, hol vannak a cuccaid?… Képtelen vagy egy inget megtalálni?… Csak magadra gondolsz, törődsz is te azzal, hogy alig aludtam…- Még a mondatot sem fejezte be, férje egy szia drágámmal elköszönt, s már be is csapódott utána a bejárati ajtó.
Na, ez jól felbosszantott, már visszaaludni sem tudok… Nem is érdemes, hatkor úgyis kelnék.
Átnézem még azt a három dolgozatot, az éjjel már leragadt a szemem… Na, lássuk!
Ica a buszmegállóban toporgott. A fenébe is, nem jön ez az átkozott busz. Nem is értem mit piszmogtam el idáig? Még a végén elkések, hiába keltem hajnali fél ötkor, egy ostoba ing miatt.
Talán mégis beér időre, most fordul be a busz a sarkon. Kényelmesen helyet foglalt a buszon, az ajtók zárultak, s már indultak is
– Jegyeket, bérleteket kérem! – szólalt meg valaki a háta mögött. Olyan váratlanul érte, hogy szinte összerezzent. Keresni kezdte a bérletét, teljesen feltúrta a táskáját… átnézte a zsebeit is, de sehol nem lelte. Ilyen nincs, itt kell lennie… Az ellenőr látta, hogy ideges, mondta csak nyugodtan keresse meg, majd visszajön. Biztosan a táskája fenekén van, gondolta Ica bosszúsan, mert ami éppen kell, mindig az van legalul. Újra, meg újra átkutatott mindent… nem került elő. Büntetést kellett fizetnie. Ezt a szégyent! Soha sem szokott bliccelni, persze, hogy van bérlete… hogy hol, azt most már maga sem tudta. Teljesen kihozta a sodrából. Ez a nap is jól kezdődik. Hajnalban a férjével veszett össze. Pedig nem szeret haraggal elválni, amikor hosszabb útra megy… Tessék, máris itt a büntetés… nyilván ez is azért van… ezt a szégyent!
Szinte dúlt fúlt mikor beért az iskolába. A tanáriban kiborította a táskája tartalmát egy asztalra, persze, hogy ott volt a bérlete. Miért nem találta akkor? Büntetést fizetett. Csalónak minősítették. Ezt a szégyent!… Még akkor is dúlt fúlt, amikor benyitott a hatodik A-ba. Mérgében rámordult az osztályra, hogy rakják ki az asztalra a házi feladatokat… jaj annak, aki nem csinálta meg, az viszont az ellenőrzőjét készítse ki, irgalmatlanul beírja az egyest. A füzetek az asztalon, ment sorba, kipipálta azt akinél minden rendben volt. Nehogy már, mindenkinek van házi feladata? Ilyen nincs, mindig akad, aki nem készül… No lám csak, itt egy ellenőrző az asztalon, sehol a feladat, no ez lesz az…
– Szóval nincs házi feladat? Nem szégyelled magad? Sírhatnak a szüleid eleget miattad! – mondta gúnyosan, végre valaki, akit leordíthat, mert most ordíthatnékja, üvölthetnékje van. Dühösen nézett Petire. Micsoda pimasz kölyök, még csak nem is szégyelli magát, állja a tekintetét, bele sem pirul
– Ezt a pimasz kölyköt! Még jó, hogy nem röhögsz a képembe! Tudod mit, jöjjenek be a szüleid, majd elbeszélgetek velük egy kicsit. Meg kell téged nevelni alaposan! – beírta az ellenőrzőbe is, hogy kéri a szülőket jelenjenek meg az osztályfőnöknél, a fiuk pimasz viselkedése miatt!
Azután új anyagot vettek. Írt a táblára, magyarázott, még mindig pattogott a dühtől. Egyszer kérdezett valamit az osztály felé fordulva. Látta, hogy a Peti gyerek az asztalra borulva alszik. Ilyen nincs! Még jobban felment benne a pumpa.
– Peti fiam, gyere csak ki a táblához! – mondta, de Peti nem moccant.
– Elaludtunk, Peti fiam? – csattant fel a hangja – ilyen szégyentelen kölyköt! Gyere ki a táblához! Peti pattant, persze miután a padtársa felrázta álmából a csirkefogót. Fogta a krétát és írta, amit diktált neki. Azután megoldotta szépen hiba nélkül. Csak ámult, ezt most honnan tudja?
– Honnan tudod, átaludtad, amikor magyaráztam? Figyeltelek! Ilyesmit nem tud az ember csak úgy. Súgott valaki? Halljam, halljam!… – Peti hallgatott. Itt áll egykedvűen, szégyentelenül… Ez már mindennek a teteje, nem bírja tovább türtőztetni magát.
– Pusztulj a szemem elől! Mars ki az osztályból! – üvöltötte teli torokból. Na végre! Ez legalább jólesett… kicsit megkönnyebbült… megszabadult a reggel óta felgyülemlett feszültségtől.
Azután már kicsit helyre billent, könnyebben telt a délelőtt… de az a Peti gyerek sokat visszatért a gondolataiba. Talán mégis igazságtalan volt vele. Jól tanul, mindig készül… nem tudja most mi történhetett vele… aztán meg még el is aludt… bosszantó… Próbálta elhessegetni a gondolataiból.
Egy óra tájban összefutott Katival a folyosón. Kati nagyon kedves fiatal kolléganő. Elsősei vannak. Talán még harminc éves sincs Kati, de nagyon talpraesett, lelkes pedagógus. Szerette és tisztelte kolléganőjét fiatal kora ellenére is.
– Szia Katikám! – köszönt rá.
– Szia, jaj de jó, hogy látlak. Éppen gondoltam rád, hogy megmondom, milyen rendes ez a Peti gyerek az osztályodból.
– A Peti? Miért, mit csinált?
– Most vitte haza Julikát, a kishúgát. Egy órával ezelőtt elkérte, hogy elvihesse a hatodik óra után, mert az öccséért is kell mennie az óvodába.
– Neki? Miért neki, azt nem mondta?
– Igazság szerint, motyogott valamit, hogy a szülei elutaztak, ő vigyáz a testvéreire, de valami nem stimmelt, nem mert közben a szemembe nézni. Mintha nem mondott volna igazat.
Icának közben csörgött a telefonja, így Kati tovább ment. A férje volt. Mondta, hogy jó ütemben folynak a tárgyalások, de valójában reggel óta lelkiismeret furdalása van, hogy haraggal váltak el.
– Jó, hogy hívtál, örülök, hogy rendben mennek a dolgaid. Harag? Dehogyis, nincs semmi harag! Szia drágám! – ez jól esett. Nagy kő esett le a szívéről.
Ica most már jókedvűen ment ebédelni. Amíg a levest kanalazta, vissza kúszott gondolataiba Peti. Igazságtalan volt vele. Rajta töltötte ki a bosszúját. Jó fejű gyerek, az elsők között van. Azt a matek példát is álmából ébredve is megoldotta. Mi történhetett vele, miért aludt el órán? Ezek a mai gyerekek tévéznek későig, aztán nem alusszák ki magukat. Miért hagyják a szülők, hogy minden ostoba műsort nézzenek? A szülők? Peti szüleit nem is ismeri. Szülőértekezletre sem jönnek, fogadóórára sem… tényleg, az ellenőrzőbe is beírta, hogy jöjjenek be a szülei, talán már nem is először. Soha sem jöttek… Miért? Valami nincs rendben. Majd megkérdezi Katit, ha már a kislány hozzá jár, vajon ő ismeri a szüleit? Furcsa, nagyon furcsa!
– Ica ideülhetek? – Kati volt. – Még te sem ebédeltél, hát hogy maradtál így le? – kérdezte Ica csodálkozva.
– Nem volt idő, de most már farkas éhes vagyok. Tudod, az elsősökkel még sok gond van, olyan anyátlanok… Szó szerint, anyjuk helyett, anyjuk vagyok amíg itt vannak, s néha olyan kis esetlenek tudnak lenni. Imádom őket! – hadarta Kati egy szuszra, majd kanalazni kezdte a levest. Ica hagyta enni, de amint befejezte a tárgyra tért.
– Ugye, te ismered ezeknek a Horgosi gyerekeknek a szüleit?
– Úgy érted, a Julikáét meg a Petiét? – kérdezett vissza elgondolkozva Kati.
– Igen úgy értem, van másik Horgosi is?
– Nálam van még egy Horgosi gyerek az osztályban, persze te azt nem tudhatod. Nem, nem ismerem, miért kérded?
– Azért, mert én sem. Már második éve vagyok osztályfőnöke Petinek, de még nem láttam a szüleit. Valahogy eddig meg sem fordult a fejemben, de most… Peti elaludt óra közben. Ennek valami komoly oka van. A kislány nem szokott fecsegni esetleg, te nem tudsz valamit?
– Most hogy mondod! Hallottam már Julikától, hogy az anyukája egész nap alszik. Gondoltam éjjeli műszakban dolgozhat, vagy ilyesmi. Kérdeztem, olyankor ki ad ennetek? Azt mondta a Peti.
– Itt valami nem stimmel! Itt valami nagyon nem stimmel! – hajtogatta Ica, s érezte, hogy nagy baj lehet. Megegyeztek, hogy másnap Ica Petivel fog elbeszélgetni komolyan, ő már nagy fiú, Kati meg próbálja kifaggatni Julikát, s vegye komolyan a szavait. Azután majd egyeztetnek…
– Holnap minden kiderül! – mondta Ica, amikor szétváltak útjaik.
15 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon jó kis történet kerekedik ki, ezzel a második résszel! Lám milyen hamar elítéltük a tanárnőt, amikor Peti történetét olvastuk, és most itt az érem másik oldala.
Ügyes! Gratulálok!
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy tetszik a történet. Igazán megtisztelő a véleményed, köszönöm szépen.
A harmadik "szemszöggel" tovább domborodik a történet. Szeretettel várlak ott is.
Ida
Most nem éreztem azt olvasás közben, mit a Petis résznél. Az felkavart, megrázott, sok régi megélt dolgot felszínre csalt bennem, de most ezt, mint tényt elfogadva, tudomásul vettem. Félre ne érts! Mindössze az érzéseim osztottam meg veled Ida. Ha talán máskor olvasom, mást vált ki belőlem. Talán csak fáradt vagyok. Még egyszer együtt, ha kész a Jolisod is, együtt elolvasom. Akkor azt is közlöm veled, milyen együtt.
Nem jövök rá, segíts kérlek! Ki a Joli?
Szeretettel: Ilka
Nincs semmi baj, hogyha ez nem tetszett… bár az is oka lehet, hogy fáradt vagy.
A következőben már biztosan mindent érteni fogsz. Hogy ki a Joli? Az is akkor fog kiderülni, még nem ismered.
Szeretettel várlak a Jolinál is.
Ida
Egy szóval nem jeleztem azt, hogy nem tetszett. Más érzés ma is, mint az első rész után. Viszont valamivel okosabb lettem. Mondom is! Petit szántam és csodáltam egyszerre, Ica nénivel nem tudok azonosulni. Minap reggel negyedóráig kerestem a fülbevalóm egy részét, félig felöltözve, térdepelve a szőnyeget simogatván, utána visszakellet mennem a lakásba valamiért, mert fontos volt, hogy az nálam legyen, kapkodva siettem, dühös voltam magamra, de!!! nyolckor mosolyogva megfordítottam a zárva táblát. Itt a bökkenő számomra. Szerencsés vagyok, hogy a magánéletem és munkám ésszerűen eltudom választani.
Szégyelltem volna magam, ha tudnom illett volna ki az a Joli néni. Megnyugtattál Ida. 🙂
Szeretettel: Ilka
A pedagógus is emberből van, előfordul, hogy kihozzák a sodrából, vagy éppen rossz napja van. A baj az, ha azt nem teszi jóvá. Ica néni belátta, hogy igazságtalan volt Petivel, pontosan erre akarok rámutatni. Velem is előfordult (hiszem, hogy mindannyiunkkal), hogy a saját gyerekem kihozott a sodromból és kiabáltam vele, azután engem is nagyon bántott, mikor láttam, hogy a gyerek szenved tőle, akkor bocsánatot kértem, együtt sírtunk, s később is, amikor már nagyok voltak mindig nagyon jó barátok voltunk. A felnőttnek is tudni kell megbánni a hibáit, a gyerek előtt is, mert őt is emberszámba kell venni. Erről (is) szól a történet, és arról, hogy a két tanárnő talán tehet valamit a Horgosi gyerekekért, ha odafigyelnek rájuk.
Jót nevettem az utolsó mondatodon, milyen jó, hogy megnyugtattalak.:)
Szeretettel, Ida
Ez az írásod is nagyon jól sikerült:) Tény, hogy bizony nem szabad ítélkeznünk senki felett, hiszen nem tudhatjuk, mi húzódik meg egy-egy viselkedés mögött…
Szeretettel: Klári
Örülök, hogy tetszett, kedves Klári.
Köszönettel, várlak Joli néninél is szeretettel.
Ida
Kedves Ida!
Jó történet, mind a három, mivel én a harmadikkal kezdtem, folytattam az elsővel, s mot itt vagyok.
Vannak szomorú történetek az életben is, sajnos, és felelőtlen szülők mellett szenvedő gyerekek. Milyen sorsuk van, s mi lesz belőlük? Jól mutatod be a különféle emberi jellemeket. Szeretem olvasni az írásaidat, mert érthetően, tisztán, jól – szépen – fogalmazol. Persze, bizonyos körülmények között a szép szót nem lehet mindenütt alkalmazni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Megelégedéssel tölt el, hogy tetszettek az írásaim, s örülök, sőt megtisztelő számomra, hogy szereted az írásaimat. Köszönöm szépen, hogy ezúttal is megtiszteltél látogatásoddal.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Amikor az első részt elolvastam már sejtettem, hogy érdekes lesz a második. Azt szokták mondani, hogy az éremnek két oldala van. Az emberi viselkedésnek pedig számtalan. A szubjektív benyomások soha nem engedik meg, hogy a viselkedések mélyére lássunk. Az írásodnak még nagyobb az értéke attól, hogy Te szakítasz ezzel a hagyománnyal. Őszinte elismerésem ezért a két novelláért.
Ahogy időm engedi, kíváncsian fogom olvasni a harmadik részt.
Szeretettel:
Millali
Köszönöm elismerő szavaidat, kedves Millali, hidd el nagyon sokat jelentenek nekem.
Nagyon örültem Neked… és olyan jó kedvem lett… Köszönöm, köszönöm!!!
Szeretettel
Ida
Jól leírod Ica néni napját. Érdekesen, szórakoztatóan, élethűen. Ahogy gyomlála kertben, ahogy gondolkodik a szomszédokon… Igazán szórakoztató. A végén pedig valós problémát társz fel, ami külön tetszik.
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix, az, hogy Ica néni napjánál írsz Joli néni gyomlálásáról, abból arra következtetek, hogy mindkettőt olvastad. Szeretném felhívni a figyelmed, hogy csak akkor érted meg a teljes mondanivalót, ha elolvasod az első részt is, Peti egy napja címűt. Ugyanis ő a főszereplője mindegyik történetnek, csak úgy lesz kerek egész.
Mindenesetre örülök, hogy Joli néni felkeltette az érdeklődésed. Köszönöm.
Üdv. Ida
Húha, te jó ég! Ne haragudj, fogalmam sincs, hogy keveredtem át egy másik novellához és kavartam így össze őket. De valóban, mindkettőt olvastam és mindkettő nagyon tetszett 🙂
Üdv.: Phoenix