Ízlések és pofonok… 5/4

(A Variációk pofonra sorozatból)

Négykézlábra ért földet. Még szerencse, hogy a földszinten volt, így is igen nagyot esett. Aztán gyorsan felugrott, s futott a kerítésig, ott aztán megbújt egy bokor mögött. Kicsit fellélegzett, óvatosan körülnézett, aztán kutatott az emlékeiben, miután bejöttek a kapun, vajon bezárta-e Tonigold. Gyorsan jöttek az előhívott képek, de csak az ugrott be, ahogyan a kertet csodálja, bár most hallani vélte, amint csikordul a kulcs a zárban… Bezárta! A kerítés iszonyú magas, nincs semmi fogódzó, kizárt, hogy fel tudjon rajta mászni. Arról nem beszélve, hogy hány lépcsőn jöttek fel a járdáról a kertbe, tehát az utca felől még magasabb… le sem tudna ugrani…
Hirtelen eszébe jutott, hogy a telefont legutóbb a farmerja zsebébe tette. Tehát itt kell lennie. Gyorsan előkotorta a zsebből, de közben állandóan figyelte a bejárati ajtót. Gyerünk, gyorsan kell cselekedni. Telefonkönyv… ment a listán végig… Léna. Megnyomta a gombot. Vedd fel kérlek, gyorsan, gyorsan… felvette.
– Léna figyelj! – suttogta Katinka – Nagy bajban vagyok. Azonnal hívd a rendőrséget… a bordélyházban vagyok, de nem tudom hol van… az apja háza, Betyár Zsolt… majd kikeresik… jöjjenek, amilyen gyorsan tudnak. Ne hívj! Ha tudok jelentkezek. Intézkedj kérlek! – kicsit még várt, hátha Léna kérdezne valamit, de meglátta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Egy férfi lépett ki rajta. Ez lehet az apja, gondolta Katinka. Aztán hallotta Tonigold hangját:
– Zárva volt az ajtó, nem mehetett ki. Erre ment… – ennyit hallott, majd becsukódott az ajtó. Lélegzetvisszafojtva figyelt. Aztán újra meghallotta Tonigold hangját.
– Hacsak nem ugrott ki az ablakon… – ott állhatott az ablakban, ahol ő kiugrott. Úristen, mi lesz most? Reszketett, és nem csak a hidegtől, persze a vékony, szakadt blúzában fázott is már, de most erre nem gondolt. Aztán tompa puffanást hallott. Kiugrott!… majd az apja hangját:
– Nézz szét a kertben. Hol késik ez a Maris ma? Ilyenkor már takarítani szokott… no, megyek én is…
Katinka feszülten figyelt, amikor hirtelen kulcs csikordult a zárban… a kapu felől hallatszott… nyílt a kapu, és egy nő lépett be rajta. Katinka felugrott, s mint a villám ott termett a kapunál, akár a keselyű, úgy ragadta meg a nőt és teljes erejéből félrelökte, majd feltépte a már becsukott kaput… Kívül volt már a kapun, amikor Tonigold hangja utolérte.
– Ezért megfizetsz, te ribanc! – kiáltotta. Katinka száguldott az utcán, ahogy csak bírt. Fogalma sem volt hol lehet, egy lélek sem járt az utcán, tehát futott teljes gőzzel. Már közel volt az utcasarok, ott keresztezte egy széles utca, ahol már jártak emberek. Érezte, hogy a sarkában vannak… el kell érnie azt az utcát, ott már segítséget kérhet.
Befordult a sarkon, azonnal felismerte, hiszen ez a Fő utca. Aztán meghallotta Léna hangját:
– Katinka, de jó, hogy itt vagy! – Előbb csak a hangot hallotta, aztán látta, hogy Léna ott áll előtte, kis híján feldöntötte ahogy a nyakába borult és kitört belőle a zokogás.

Itt már sok ember járt az utcán, Janinak mégis feltűnt, amikor Tonigold megjelent a sarkon. Azt is látta, hogy az is észrevette őket, s azonnal sarkon fordult, de nem visszafelé futott, hanem előre a Fő utcán végig.
Jani visszament a lányokhoz.
– Hééé lányok! Sajnálom, de most erre nincs idő. Katinka meg kell mondanod, hogy melyik utcában van? Ebben, ahonnan kifutottál? – Katinka bólogatott – Léna, hívd újra a rendőrséget, már tudjuk az utcát. Mondd nekik, hogy a Kasmír utcában keressék. Mi is oda megyünk…
– Nem! Én nem! – tiltakozott Katinka. Akkor Jani elmondta, hogy Tonigold elfutott, biztosan nem mer most visszamenni oda. Segíteniük kell a rendőröknek. Aztán levetette a dzsekijét és nyújtotta a lánynak:
– Vedd fel, megfázol. – Léna felsegítette Katinkára a kabátot, akkor vette észre, hogy teljes testében reszket.
– No, figyelj! Most már vége, nyugodj meg, vége. Mindjárt felmelegszel. Nyugodj meg! Innen figyeljük, mikor érkezik a rendőrség, és csak akkor megyünk oda. Jó lesz?
– Léna, bocsáss meg! Bocsáss meg, hogy nem hittem neked… nem hallgattam rád… Ekkora marhát mint én… – s megint zokogásba fúlt a hangja.
– Felejtsük el… Bántottak?
– Nem, nem volt rá idejük… szerencsére gyanút fogtam… bocsáss meg…
– Minden rendben van, most már minden rendben van!…
Jani a sarkon állt, fél szeme mindig a lányokon volt, a másikkal az utat leste, ahonnan a rendőröket várta. Egyszer csak felkiáltott:
– Jön a rendőrség! Gyertek lányok!

Sötét este volt már, mire hazaértek a rendőrségről. Érte ment anya és apa is. Tonigold édesapját bilincsben vitték el a házból a rendőrök. Katinka táskáját és kabátját is kihozták, aztán bevitték őket is a rendőrségre, jegyzőkönyvet vettek. Léna és Jani végig mellette volt. Sőt, nekik is kellett vallomást tenniük. Mire aláírták a jegyzőkönyvet, a szüleik is megérkeztek.
Ígéretet kaptak a kapitányságon, hogy amint elfogják Tonigoldot, értesítik a családot, addig, ha lehet a kislány maradjon otthon.

Eltelt egy hónap. Lassan elcsitult a botrány a gimiben, s minden visszatért a régi kerékvágásba. Tonigoldot még aznap este elfogta a rendőrség, az egyik haverjánál húzta meg magát. Az egész gimit megrázta ez az eset, de különösen a 9/a osztályra volt nagy hatással. Ezentúl, csoportokba verődve mentek az utcán és kísérték haza Katinkát és Lénát is, tartottak tőle, hogy Tonigoldnak vannak haverjai, akik majd bosszút forralnak, amiért Katinka lebuktatta őt.

A három barátnő között, ismét szent volt a béke. Szemlátomást, ennek mindegyik örült, és mélységes elégedettség töltötte el mindhármukat. Katinkát már nem kellett féltenie Lénának, jó lecke volt számára és ez megnyugtatta a lányt. Lenke mögött felsorakozott az egész osztály, talán két lökött srác kivételével, de nem kizárt, hogy nem gondolják meg magukat, ha látják, hogy mind együtt vannak a többiek. Már csak a pillanatra várnak, ami talán jobb lenne, ha soha nem jönne el. Az utóbbi időben Lenke megnyugodott, ismét szorgalmasan tanul, Sutyit már soha nem is említi, hátha kigyógyult belőle…
Léna, ahogy szétnézett a tanteremben, látta, mindenki izgatottan készül, ugyanis dolgozatírás lesz matekórán. Látta, amint Lenke Katinkának magyaráz, eléggé nehezen megy a fejébe a matek. Jani körül most is három-négy srác toporgott, nekik segített. Mennyi segítőkészség szorult ebbe a srácba, olyan önzetlenül segít mindenkinek. Most ő sem izgul a matekdoga miatt. Szoktak együtt tanulni Janival, és azóta teljesen magabiztos. Bár, nem volt különösebb gondja, sohasem a matekkal, de Janival sikerült az apróbb hiányosságait is kiküszöbölnie. Jó fej srác, reménykedett benne, hogy egyszer talán Lenke is észreveszi, még mielőtt elepedne a fiú utána.

Már mindenki a helyén ült, amikor Surák Kázmér benyitott az osztályba. Letette a Naplót az asztalra, majd jelentőségteljesen szétnézett az osztályon.
– Önkéntes jelentkezőket kérek. Ki akar felelni, javítani? – az osztályban megkönnyebbült sóhajok emelkedtek a magasba – nem lesz dolgozatírás – de még Damoklész kardja ott lebegett mindenki feje felett, felelés formájában. Sutyi nem sokat teketóriázott, lapozgatni kezdett a Naplóban.
– Én, tanár úr! Én szeretnék felelni! – szólalt meg váratlanul Jani.
– Nocsak, nocsak, van jelentkező? Hogy hívnak fiam?
– Folkusz János – Sutyi lapozott a Naplóban.
– Hm, te a múlt órán feleltél, javítanod sem kell… – lapozott egyet – Forgó Lenke! Neked viszont lenne jócskán javítanivalód. Gyere ki a táblához!