Ami szép, az szép
„Tamás”, mondta egyszer nekem valaki. (Mindig ezt mondják.)
Szóval, „Tamás, te egy tehetséges író vagy”. (Mindig ezt mondják.)
„Mi lenne, ha írnál egyszer egy giccset?”
„Csoda”, mondok én.
Fogalmam sincs, mi az a giccs, és már kezdem is írni. Időnként azért lefordítom a mondatokat újmagyarra is.
Barbália grófkisasszony ma tölti be tizenhatodik életévét, és a kézfogójára készülődnek. A vendégsereg már gyülekezik a palotában. Könnyű lépteivel még leszalad kedvenc rózsáihoz a kertjük lugasába, hogy az ünnepi alkalomhoz méltón virágot tűzzön gyönyörűségesen mézszínű hajkoronájába. Kipirult arccal, de egy cseppet zavarodottan, a készülő nagy ünnep zsivajától távol, hajlong a szépen metszett tövek közt. Minden mozdulata tele bájjal, kecsességgel, harmóniával. Szinte lebeg a frissen nyírt haragoszöld gyep felett. Szerencse fia az, ki ma a vőlegényévé avanzsál. Néha megáll egy-egy rózsabokor előtt, és két kis kacsójával átölelve a bimbózó rózsaszálat, beleszagol fitos orrocskájával, majd tovalibben. Úgy sejlik, mintha nem akaródzna neki felmenni az ünnepségre, pedig Bódog herceg nyalka, daliás egy legény. Hatlovas hintóval érkezett.
De ő csak a Lacit szereti. Csepp lányka korától együtt játszottak, de mikorra felnőttek, a kislányból grófkisasszony lett, Laciból meg parádés kocsis.
Barbália a lelkében tomboló viharok ellenére is tudja, hogy szófogadó kislánya lesz apukájának. Hacsak!!!
Pill, és folytatom, de előbb a magyar változat.
Barbi utálja szülei sznobságát. Most valami pofafürdőre érkezik hozzájuk a polgármester meg a kis simlis fia, a Bódog gyerek.
Egy pillanatra még leugrik a lány a kertbe, hogy titokban cseteljen Lacival, az apja sofőrjével. Egy ideje már együtt kavarnak. De persze Barbinak van annyi esze, hogy tudja, Bódoggal kell lennie, míg a faterja megkapja azt az önkormányzati nagy melót. Mi baja lehet, és rándított egyet a vállán, ahol egy eszik, ott kettő is jóllakik.
Borbália gyönyörű kék szeme ábrándosan tekint a messzeségbe. Mély sóhaj szakad ki hullámzó kebeléből.
Vajh hol lehet most az ő Lacija?
Istenkém, szisszen föl a grófkisasszony, midőn meglátja, hogy kedvenc rózsája sebet ejtett habfehér, alabástrom bőrén.
„Óh, óh”, rebegi elhalóan.
Mindez magyarul:
Barbi beleakad egy kiálló rózsa tüskéjébe.
Az égre emeli cseppet sem ábrándos tekintetét, és óh, óh. Na, nem ezt.
A picsába ezekkel a gyomokkal, és belerúg.
Most vissza a giccsbe:
Borbália elmorzsol egy könnycseppet kobaltkék szemének hosszú pilláin. A kis kézitükrét, amit még dédijétől örökölt, előveszi szoknyájának egyik rafináltan szabott ráncából, és belepillant. Remegés fut végig a testén. Csak észre ne vegyék a vendégek, hogy elpityeredett. Gyors mozdulatokkal rendbe szedi magát, és nehéz szívvel indul vissza az ünneplő vendégsereg kebelére.
Menet közben még egy gyors mozdulattal leszakajt egy szál bíborvörös rózsát, és kecsesen a hajába tűzi.
A magyar változat:
Barbi felmegy, és megnézi, mi stájsz.
A negédes:
A vendégek csoportokba verődve az ifjú párról csevegnek, közben falatoznak. Ilyen mondatok szűrődnek ki a fojtott hangú beszélgetésekből: „Mily szép virágszál a grófkisasszony.” „Büszkeség dagaszthatja most drága jó atyja kebelét, hogy a legszebb ékkő az ő rubintos gyémántja.” Az asszonyok csoportja összebújva csivitel: „Gyönyörű pár lesz belőlük.” „Istenem, ha az anyja láthatná ezt a magasztos pillanatot.” Elül a zsivaj, és belép a két büszke atya. Kezükben az aláírt szerződés. Minden tekintet rájuk szegeződik.
Most az újmagyar:
Az éhenkórász banda két pofára zabálja a szendvicseket. A főnök lányát emlegetik. „Jó kis csaj ez a Barbi”, mondja az egyik. „Jó lenne kettőnknek”, mondja a másik, és röhögve hozzáteszi: „Neki meg nekem – ebből ti kimaradtok. Haha.”
A nők is lepcselnek: „Olyan lesz, mint az anyja, aki most is a bikájával lóg, ahelyett, hogy itt lenne.”
Kuss! Megjött a parancsnok, kezében a megrendelő.
Barbália atyja lába elejébe veti magát. „Szeretve tisztelt boldogságos édesapám, ne akard, hogy szűzi testemet ezen ifjú kapja meg. Inkább leszek Jézus urunk mennyasszonya. Óh, én jó apácskám, tedd lehetővé, hogy kolostorba vonulhassak.”
A gróf megindultan, a benne dúló hatalmas szeretettel küszködve néz szerelmetes leányának könnyező szemébe.
„Kislányom, lett légyen, ahogy te akarod, beszélj Bodóg herceggel, ő jó ember, meg fogja érteni az egyenes beszédet.”
És Borbália a herceg felé fordul. Elejébe lép, majd pukedlizik, ahogy illik.
„Óh, Bódog herceg!
Az én szívem, kicsiny ablaka másra van kitárva,
ám előtted marad mindig bezárva.
Szóval, akkor most elhúzhatsz a π…ba.”
Barbi meglátja apja kezében az aláirt szerződést, s ekkor Bódoghoz fordul.
„Bocs, de úgy néz ki, az ősök, végeztek. Sajnálom, hogy a faterod bevitt az erdőbe, de te most kispados lettél. Ne veszítsd el a csüggedésedet, talcsizunk Philippinél.”
Ui.
A gróf erdejében egy őzike csendben játszadozni kezd a gombolyaggal. Ügyes kis első pszichopatájával felénk gurítja, majd ibolyakék tekintetét ránk emelvén halk, emberi hangon megszólal:
Ezt nektek.
5 hozzászólás
Eredeti. Egy szatíra duó.
Csak, hogy kicsi utánozzalak:
Giccses változat: Kedves Tamás! Gyönyörű párhuzamot vontál a negédes giccs és a mai magyar valóság egy darabja között. Írj nagyon sok ilyent, mert úgy kell ez nekünk, mint szomjúhozó vándornak a friss patakvíz.
Újmagyar változat: Tomasz! Ez k….jó! Wazze!
Mély filozófiai gondolatok. Az olvasót agytekervényei megdolgoztatására készteti. Lelki, szellemi finomságokkal átszőtt társadalmi tükör, mely a valóságot irodalmi eszközökkel kiszínezi. Láttatva a láthatatlant, éreztetve az érzékelhetetlent. A sorokból, szavakból mágikus erő árad. Az utolsó sorok pedig világosan megmagyarázzák választ adva a követendő út felismeréséhez. Vissza a természethez.
Újmagyarul: Nagyjából érthető, de mit akartál azzal az őzikével? Gombolyaggal a macska játszik. Nem?
🙂
Tetszett, jót nevettem, de én sem értem a végén az őzike-gombolyag dolgot. A negédes meg kiesett a szerepéből, nem a mai Barbinak kéne a Pí-t javasolni? Vagy ez a vége csattanója?
De jól tette, aki javasolta, hogy írj giccset! 🙂 Nagyon jó lett! A pszichopatás Bambit én sem értem, de azért jót röhögtem azon is. 😀
Szia Tamás! 🙂
Tanulság: a mesés fellegekből a valós talajra kellene pottyanni. 🙂
Nem biztos, hogy annyira fáj, mint sokan hiszik. Azért bevallom, Barbália szerepe nekem testhezállóbb, mint Barbié. Én már csak ilyen vagyok. 🙂
Az írásod nagyon tetszik, örülök, hogy feltetted! 🙂
Szeretettel: Kankalin