A rózsaszín ruhás nő kisebb feltűnést keltett. A ruha nemcsak rózsaszín volt, de szokatlanul bő, és leért a földig. Ellenségesen méregették mindenfelől. Még csak délután hat óra! Nem talált egy normális ruhát a szekrényében? És mivel sok nő volt a társaságban, egy másik vita is megindult: Minek nevezik ezt az árnyalatot? Nem bugyirózsaszín, inkább fréz – vagyis lilás – a rózsaszín és az orgonalila keveréke. Annyi biztos, hogy nem áll jól neki. Nem elég sötét a haja hozzá, vagy éppen ellenkezőleg, nem elég világos. Ki ez a nő, és hogy került ide?
Valaki tudni vélte: A Zsigmondék társaságához tartozik. – Ez az, aki miatt elvált a Zsigmond? – Nem, az lehetetlen, a felesége klasszisokkal jobb volt. – Ugyan már, az az ostoba liba! – Kérlek szépen, ez se jobb, ebben a rózsaszín ruhában – és a továbbiakban így ingadozott a beszélgetés, a Zsigmond válása és a nő hosszú ruhája között, ami teljesen természetes volt, mert mi az ördögöt lehetne csinálni hat órakor, egy hivatalos fogadáson? A szórakozást már eleve kizárja az, hogy kötelező.
A nő azonban nemcsak a ruhájával vonta magára a figyelmet, hanem azzal is, ahogyan viselkedett. Csoportról csoportra járkált, egy kicsit belehallgatott a beszélgetésekbe, aztán már ment is tovább, szemmel láthatóan nyugtalanul. Keres valakit, állapította meg az úr, aki ez alkalommal kőszegi néven mutatkozott be, kifogástalanul szabott, halszálka mintás öltönyt, vagyont érő selyem nyakkendőt viselt, és róla se tudta senki, honnan került elő. Így van ez a hivatalos fogadásokon, valaki felcsippent egy kósza meghívót, amit, tegyük fel, a főnökének szántak. Nincs minden kockázat nélkül, mert lehet, hogy a főnöknek valamiért rendkívül fontos lett volna ez a buli. Persze lehetetlen, hogy egy ilyen elegáns úr meghívót lopjon, csak azért, hogy ingyen kapja meg a koktéljait. Miért ne lehetne a vendéglátó ismerőse? Amúgy furcsán viselkedik, nyújtogatja a nyakát, rámered egy pontra a semmiben, azt fixírozza mozdulatlanul, mintha valóban látna valamit – néha bólint vagy elmosolyodik – nasszóval, kérlek szépen, feltűnt neked is? Úgy éljek, hogy titkos jeleket ad!
Aha, felelte a megszólított, flegmatikus nyugalommal.
Most, most figyeld!
Az úr, aki éppen annyira nem volt Kőszegi, mint ahogy én sem, a márványkandalló utánzatnál állt, a kezében konyakos pohárral. Lehet, hogy a rózsaszín ruhás hölgyet figyelte, de éppen úgy lehetséges az is, hogy elnézett valahová a messzeségbe, a folyosó felé, ahonnan egy tálcával közeledett a pincér – a tálcán szalonnába csomagolt aszalt szilvák, a délutáni partik csendes gyilkosai.
Kérlek szépen, lefogadom, hogy ez a pónem lát valamit, amihez mi, közönséges halandók, hozzá sem tudunk szólni.
Aha, biccentett a partner, és lopva az órájára nézett. Nem telik az idő, de mindegy is, mert a miniszter még meg sem érkezett.
És az a nő is, abban a piros ruhában – nesze neked, fréz, meg lilás rózsaszín. A hímek a méltóságukon alulinak találják, hogy megkülönböztessék ezeket az árnyalatokat. Összetévesztik a pirosat és a zöldet is. Nem mindegy? A ruha csak arra való, hogy legyen miből kicsomagolni a nőt. Például ezt itt – kérlek szépen, mondtam már, hogy elég csinos?
Nem mondtad, feszengett a másik, de most jobban odanézett, és a nő tényleg csinos volt – mit csinos, egy észvesztő bombázó, de sajnos, mire az ember eljut egy ilyen fogadásra. már régen beszerzett magának egy feleséget, aki most otthon morog, hogy egy lépést sem tehet a gyerekek nélkül. Utálja is őket, a kicsit különösen, a nagyot még jobban, mert mindig társasozni vagy lovacskázni kell, és ő már évek óta egyetlen partin sem tündökölhetett. Könnyű a fiataloknak! Na mindegy, ők se riszálják sokáig – elintézik a hormonok, hogy beadják a derekukat, aztán ülhetnek otthon a csecsemővel, akit újabban babának kell nevezni, mint a játékboltban a műanyag példányokat.
De nemcsak csinos volt a nő, hanem gyanús is – nyújtogatja a nyakát, rámered egy pontra a semmiben, mintha valóban látna valamit – neked is feltűnt, kérlek szépen?
Aha, és nagyon csodálkoznék, ha ezek nem ismernék egymást. Máskülönben elég nehéz feltételezni, hogy összebeszéltek.
Nem értem, mert nincs itt semmi különös, ennél unalmasabb fogadáson csak egyszer voltam, az angol követ rezidenciáján.
Édes emlékek! Ugyanolyan forró nyári nap volt, mint ez a mai. A pincérek az árnyékban hűsöltek, nem szolgáltak fel koktélt, bort, de még egyetlen pohár szódavizet sem. Egy világbirodalom szégyene! Na jó, a világbirodalomból már nem maradt sok, az a kevés is recseg-ropog, de akkor is.
A 19…-i fogadásra gondol? – kérdezte felvillanyozva Kőszegi. Ott voltam én is! Ahogy elnézem, ott voltunk mindannyian. És azóta is megvan a véleményünk. A mai fiatalság el sem tudja képzelni, hogy min mentünk keresztül. Például az a hölgy, abban a piros ruhában – apropó, nem ismerik véletlenül?
Kérlek szépen és aha összenéztek. Sajnos nem. Fogalmunk sincs, hogy ki lehet.
Kőszegi elgondolkodva forgatta a kezében a konyakos poharat. Nevessenek ki, de nekem az az érzésem, persze tudom, hogy ostobaság, de mégis, mintha menekülne valaki elől.
A válasz menetrendszerűen érkezett: Aha.
És mintha, hogy is mondjam, nem szeretném eltúlozni, de mintha egy kísértetet látna az a hölgy.
A pónem erős kísértést érzett, hogy megszólaljon, kérlek szépen, de még időben rájött, hogy idegenekkel nem tegeződünk. Különben is, soha nem lehet tudni, ma már felhígult ez a szakma, úgyszólván bárki előfordulhat egy ilyen fogadáson. A diplomata valaha rangot jelentett, ma már aktatáskában sem divatos. Az emberek nemzetközi szakértőknek nevezik magukat; ebbe nem lehet belekötni, mert semmit sem jelent.
Nagyon zaklatottnak tűnik, folytatta Kőszegi. Kár pedig, mert igazán csinos.
Megbűvölten figyelte, hogyan cikázik a szépség a beszélgető csoportok között, óvatos pillantásokat vetve maga mögé, mint aki biztosra veszi azt, hogy követik – láthatatlanul, mint a valódi vagy a vélt kísértetek.
További jó mulatást, búcsúzott Kőszegi, sajnos nem maradhatok tovább, még három jelenésem van ma éjjel. – Ekkor belépett a műmárványba, és úgy, ahogy volt, a konyakos pohárral együtt, eltűnt nyomtalanul.
Most azonban megérkezett a miniszter, és ez sokkal nagyobb szenzáció.