Van valami különös, különleges a fáradtságban. Ez a tulajdonképpen pontosan definiálhatatlan érzés önmagában talán nem is létezik. A legtöbbször megmagyarázhatatlanul tör elő más érzésekkel együtt. Van úgy, hogy igenis jó fáradtnak lenni. Hisz ez az állapot valaminek a végét, befejezését jelenti, és nagy valószínűséggel maga után vonja a megpihenés látképét. De van úgy, hogy amikor fáradt vagy, kínoz a megoldhatatlanság karma. Ilyenkor minden kilátástalannak tűnik, és eszedbe sem jut az, hogy ez egyszer megszűnhet. Végeláthatatlanul kínoz, gyötör, nem engedi, hogy továbblépj. Ám ebben is megjelenik valamiféle szépség… talán a kín mindent elsöprő hatalma, melynek -paradox módon- a nyomása alatt felszabadulsz… Vagy inkább az az érzés kerít hatalmába, hogy te vagy az egyetlen, a teljes, az egész, és ebbe nem ronthat bele semmi földi gonoszság, emberi nemtörődömség, becsapás, hazugság, semmi, semmi, de semmi… Ugyanakkor ez egy újabb paradox állapot, mert miközben a tiszta fájdalom világában lebegsz (azt gondolván, hogy kizártál minden negatívat), a benned tolongó, egymást taszigáló érzelem-manócskák harcuk közben rágnak, és te minden egyes fognyomot megérzel, dupla intenzitással átélsz, megszenvedsz… mert benned megy végbe. És az egész kilátástalan. Ők győznek. Így kell lennie.
És így is történne, ha rá nem jönnél erre az egész cseles folyamatra. De te ráébredsz, hogy az egész csak fáradtság, álmosság; tudod, mit kell tégy. És elmész aludni.
2 hozzászólás
Kedves Judit!
Bizony én is szoktam így fejtegetni, ami néha jó, máskor pedig… :))
A súlyt olykor valóban lerázzuk magunkról egyetlen alvással, néha pedig cipeljük amíg nem tudjuk letenni. A miértek és hogyanok, a meddig és merre, a mennyire és a többi…
Értettelek. 🙂
Köszöntelek a napvilágon!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Köszönöm szépen az értékelést, és a hozzászólást, nagyon jólesik! :o)
Judit