Aznap hiába várta Iván az apját, csak másnap érkezett a délelőtti órákban.
– Tessék, nézd meg fiam, megvan-e mindened.
– Telefon, pénztárca, lakáskulcs… itt a személyim, a bankkártyám, a TB- és adókártya… talán ennyi volt. Kösz, apa. Ment gond nélkül?
– Ne is kérdezd, fiam, megküzdöttem érte keményen, de most mennem kell, már késésben vagyok…
– Jól van, menj csak! Köszönöm neked.
Azonnal a telefont vette a kezébe, és Gina számát kereste. Már többszörösen végig futott a névsoron, de Ginát nem találta. Kezdte újra és újra elölről… Sikertelenül. Nem volt szokása, de most elkáromkodta magát, aztán egy számra rányomta a hívógombot.
– Anya, hová lett Gina száma a telefonomból?
– Még kérded, a tegnapi viselkedésed után?…
– Szóval törölted? Tudod mit anya, én Reginát meg fogom találni, de téged végleg töröllek, most! – kiáltotta dühében, és tette, amint mondta.
A tulajdon anyjában nem bízhat az ember… vajon milyen emberré lettem én, ha ilyen nevelésben részesültem? Fogalmam sincs milyen ember vagyok. Ezen aztán mélyen elgondolkodott.
Nem csoda, hogy Gina nem bízott meg benne, kételyei voltak folyton-folyvást, csak azt nem értette miért. Most már kezd megvilágosodni előtte, most már érti… pedig sohasem vétett Gina ellen, sohasem bántotta volna, sohasem csalta volna meg, félreértés volt, csupán félreértés… Gina, egyetlenem…
Már csak a laptopjában bízott. Ott megvan az e-mail címe és még az is lehetséges, hogy a telefonszámát ott is elmentette.
Őrület… folyton kutatott a fejében a telefonszám után, de nem találta. Ma már teljesen hülyévé lesz az ember, a telefon a számítógép az lett az emberi agy, a fejünk már teljesen üres. Emlékszik, még gyerekkorában majd minden osztálytársa telefonszámát tudta fejből, nem voltak ezek az ostoba kütyük és milyen jól megvoltak nélkülük… mivé lesz a világ, ha már a gépek gondolkodnak helyettünk… az emberi agy elsorvadhat, nem lesz rá szükség…
Már túl volt a vizsgálatokon, azt mondják minden rendben, aztán mégsem akarják hazaengedni. Pár napig még maradnia kell, hogy megfigyeljék.
Mit figyelnek rajta, és mit láthatnak? Azt, hogy egyre idegesebb lesz és előbb-utóbb belebolondul ebbe az őrületbe. Szeretne hazamenni, aztán otthon a magány csendjében szépen megtervezni, hogy hogyan tovább. De itt vesztegeti csak az idejét, mert még gondolkodni sem képes…
Aztán hirtelen gondolt egyet. Megkapta a mankókat, meg kell tanulnia járni… no, hát akkor lássunk neki! Nem vesztegetheti az idejét.
Néhány nappal később hazamehetett a kórházból. Egy barátját kérte meg telefonon, hogy jöjjön érte kocsival. Mire összecsomagolt, a zárójelentést is megkapta, s nem sokkal később Karesz is megérkezett.
– Mikor szabadítanak meg a gipszedtől? – kérdezte, amíg csigalassúsággal haladt a két mankóval közlekedő Iván mellett.
– Talán két hét múlva… elég nehézkes így közlekedni, meg még autót sem vezethetek, pedig rengeteg dolgom van.
– Ezt hogy érted, te máris dolgozol?
– Dehogyis, az első dolgom ugyanis az lesz, hogy felmondok.
– Te megkergültél, ilyen állást?… Biztos, hogy jól vagy?
– Nem még nem vagyok jól, majd akkor leszek, ha megszabadulok a munkámtól és a pénzemtől…
– Neked elmentek otthonról, mégis mi történt veled?
– Csak annyi, hogy észhez tértem. Ne nézz hülyének, Karesz, de tényleg kellett nekem ez a baleset, hogy rájöjjek, hogy másként akarok élni. Rájöttem, hogy elhibáztam az életemet, nem élet ez így… boldog akarok lenni, meg akarok szabadulni a béklyóimtól, mindentől, amim van, mert ez boldogtalanná tesz. Szabad akarok lenni, mint a madár, repülni… repülni…
Karesz gyanakodva nézett barátjára, végül inkább szánalommá vált az érzése – csak nehogy aztán megbánd, haver – ennyit mondott csupán, mi mást is mondhatott volna.
Miután magára maradt, az volt az első, hogy megnyissa a laptopját és szerencsére megtalálta Regina telefonszámát is elmentve. Azonnal hívta is a lányt, de az megszakította a hívást. Többszöri próbálkozásai sem jártak eredménnyel. E-mailt is írt neki, ahol mindent elmondott, ecsetelve terveit is, azt, hogy elindult a változás útján és ha sikerrel jár, akkor újra felkeresi őt, mert bízik benne, hogy őket kettejüket egymásnak teremtette a Teremtő, újra együtt lesznek és együtt élhetnek boldogan.
Választ nem kapott, és Iván erősen kételkedett abban is, hogy Gina elolvasta a leveleit. Kétségbeesett, lehet, hogy Gina többé látni sem akarja őt?
Egyre jobban elkeseredett, de nem adta fel, amit elhatározott végig akarta csinálni. Miután levették lábáról a gipszet, gyógytornára járt és gyorsan gyógyult. Amikor már autót is tudott vezeti, akkor felkereste a főnökét és felmondott a munkahelyén. Ez sem ment simán, de ez a legkevésbé sem izgatta. Egészen addig táppénzen volt, amíg el nem fogadták a felmondását.
Abban az időben, városszerte járt a szóbeszéd egy fiatalemberről, aki éjszakánként járta a hajléktalan szállókat és pénzt osztogatott a szerencsétlen embereknek. A parkok padjain alvók, viszont meleg takaró alatt ébredtek reggel, s a takaró alatt még pénzt is találtak. Senki sem tudta, senki sem értette, ki a titokzatos jótevő és mi a jó cselekedeteinek mozgatórugója, de minden csoda csak három napig tart, azután már senki sem törődött a jelenséggel.
Iván időközben teljes gőzzel munkát keresett, és árúba bocsátotta a lakását. Szeretett volna elköltözni innen egy, a román határhoz közeli kisvárosba, s ott új emberként, új életet kezdeni.
Rögös út vezetett odáig, hogy ez sikerüljön. Miután rájött, hogy a szakmájában nem könnyen fog munkát találni, eldöntötte, hogy bármit elvállal, csakhogy elköltözhessen és új életet kezdhessen.
Végül egy kőműves-brigádhoz szegődött segédmunkásnak Gyulán. Odaköltözött egy kis albérleti szobába, aztán dolgozott kora reggeltől, késő estelig, megtapasztalva a kemény fizikai munka minden előnyét, hátrányát, és azt, hogy a béréből alig futja az albérletre és önmaga fenntartására.
Esténként holtfáradtan dőlt ágyba. Olyankor mindjárt eléje kúszott Gina kedves arca, karcsú alakja. Hiányzott, őrjítően hiányzott… ez a hiány mélyen a szívébe markolt, de rátört rögtön az áldott álom az elgyötört testre, hogy megkímélje a lélek gyötrelmeitől.
A brigádban nagyon megkedvelték Ivánt, szorgalmas volt, és gyorsan tanult. A brigádvezető olykor beállította a kőművesek közé falazáshoz, és örömmel figyelte, hogy milyen ügyes, mennyire gyorsan tanul meg mindent, és nem volt hiba a munkájában. A bére is emelkedett, mert már oly sok mindent képes volt önállóan is megoldani.
Miután sikerült eladnia a lakását Pesten, keresett egy takaros kis családi házat, megvásárolta, majd beköltözött. Már nem kellett albérletet fizetnie. Bár megszerette ezt a kemény fizikai munkát, de újra elkezdett állást keresni a szakmájában, míg végül sikerrel járt, jogi tanácsadója lett egy helybeli hotel-láncnak.
Attól kezdve minden szabadidejét és pénzét a ház felújítására fordította. Most jól jött, hogy annyi mindent megtanult a kőművesektől, amit viszont nem tudott megoldani egyedül, abban a régi brigád besegített neki. Jó volt újra együtt dolgozni azokkal az egyszerű, de nagyszerű munkásemberekkel, akik még fizetséget sem akartak tőle elfogadni a munkájukért. Akkor Iván eldöntötte, hogy ledolgozza és ezentúl szabadidejében újra ott szorgoskodott az éppen aktuális építkezésen a brigáddal együtt.
A ház a beépített tetőtérrel két szobával bővült, szép takaros ház lett belőle, a körülötte levő telket viszont szép parkká varázsolta. Egészen más ember lett ő maga is, szinte észrevétlenül szaladt el az idő, nem volt ideje a sebeit nyalogatni, s most, amikor azt mondhatta, hogy igen, megváltozott, teljesítette minden fogadalmát, bizton bízott benne, hogy ezúttal már Regina is megbízhat benne, hát ideje felkeresni őt.
Csak akkor döbbent rá a rideg valóságra, hogy három és fél év telt el azóta, amióta Regina elmenekült tőle.
21 hozzászólás
Kedves Ida!
Csodálkozva olvastam ennek a résznek a végét, éppen a lezárás előtt gondoltam rá, hogy "te jó ég, mennyi ideig tartott ez?"
Aztán a végén megkaptam a választ. 🙂
Hát nem kapkodja el Iván a nagy visszatérést! Kíváncsian várom, hogy Regina és a körülményei hogyan változtak ennyi idő elteltével?
Judit
Kedves Judit!
Iván nagy-nagy változásokon ment keresztül, az bizony sok időt vehet igénybe.
Holnap viszont, bekopogtatunk Reginához. Meglátjuk, hogy alakult az ő sorsa időközben.
Akkor holnap… 🙂
Ida
Kedves Ida!
Ez a rész jobban tetszik az előzőnél és az előző első fejezetnél.Mindenki éli világát, mintha semmi nem történt volna.
Ami igaz is.Jó kis nyugis történet.Szeretem az ilyet.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Örülök, hogy vannak olyan epizódok, amik elnyerik a tetszésedet.
Holnap bekukkantunk Reginához, ott mi minden történhetett ez idő alatt. 🙂
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Egy kicsit mesebeli a változás, de várjuk meg, hogy megérte?
Csak szaporodik a szegénység, abból pénz nélkül nem lehet segíteni senkinek. Ertem az erkölcsi oldalát!
Kívancsivá tettel, h. ennyi idő elteltével mi lett Reginával.
Ölellek
Ica
Drága Ica!
Bocsásd meg nekem, valahol elveszítettem a fonalat és kimaradtál a válaszadásból.
Nagyon köszönöm kedves soraidat, mindig megörvendeztetsz látogatásoddal.
Ma már olvashatod, mi is történt Reginával az évek alatt.
Ölellek szeretettel,
Ida
Szia!
igazán jó kis történet. Van benne "mesebeliség", hisz érdekes fordulat az, bár előfordul ilyen a valóságban is, hogy vki ennyire megváltozik. Nem egyszerű a történet, hogy meggyógyul-kijön-Regina megbocsát- tetszik, ahogy alakul Iván sorsa. remélem, megtalálja Reginát, vagy egy másik szerelmet? Ez hamarosan kiderül…
üdv hundido
Szia hundido!
Ha valaki nagyon el akar érni valamit, akkor képes lesz a változásra, nem adja fel.
Most majd bekukkantunk Reginához, vajon az ő élete hogyan alakult időközben.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Igen, igen, ez az én anyám. 😁 A történet nagyon szépen alakul, az elengedés és az áldozathozatal napjainkban már félelmetesen kiveszett a világunkból.
Laca ⚘
Kedves Laca!
Ejnye, ezek az anyák… 🙂
Az előző fejezetben, említetted, hogy volt egy Hermina nagynénid. Hátha ő is olyan volt, amilyen a történet Hermina nénije. Már csak a kiegyensúlyozottság kedvéért. 🙂
Egyébként nem veszett ki, Laca. Igaz kevesebb alkalmunk van találkozni vele, de még nem veszett ki, van még remény.
Köszönlek,
Ida
Kedves Ida!
Ez tetszik!
"egy kőműves-brigádhoz szegődött segédmunkásnak Gyulán
. Odaköltözött egy kis albérleti szobába"
írásod nem a ´fellegekben´jár…megfogható,érthetö
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Örülök az idézett mondatnak.
Köszönöm, hogy ismét itt jártál.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Meglepő fordulat Iván életében. Ilyent csak egy nagyon szerelmes, mindenre elszánt férfi tesz. Tetszik nekem az akaratereje, és a munkaszeretete. Jómagam is kíváncsi vagyok, hogy három év elteltével hogyan alakult Regina sorsa, és általában, hogyan alakul az ő életük?
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Örülök, hogy tetszik Iván akaratereje. Ez jelzi a fontossági sorrendet, és, hogy elérje célját, semmitől sem riad vissza.
Ma már, ha jössz, olvashatod, mi történt azóta Reginával.
Várlak szeretettel.
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy Iván élete ilyen nagy fordulatot vett, ugyanakkor kissé aggasztó, hogy közben hosszú idő telt el. Azóta már 2 és fél-3 éves a gyermeke, ha jól számolom. Vajon kislány vagy kisfiú. 🙂
Alig várom, hogy újra találkozzon Reginával.
Szeretettel: Klári
Drága Klári!
Igen, hosszú idő telt el, éppen az mutatja meg, hogy kiállja-e az idő próbáját ez a nagy szerelem.
Ma már kiderül, hogy fia, vagy lánya született-e Reginának, és most abba kapunk betekintést, hogy mi is történt Reginával ezek az évek alatt.
Várlak szeretettel, mert a véleményed sokat jelent nekem. Köszönöm.
Szeretettel,
Ida
Egyetértek a hozzászólókkal; mesebeli fordulat, de végül is mesét írsz! Nagyon jót, fantáziadúsan!
És, igazságot is szolgáltatsz a "megalázottaknak, és megnyomorítottaknak", mint az az igazi mesékben szokásos.
szeretettel olvaslak: túlparti
Szia túlparti!
Örülök, hogy ezt mondod. Mese ez, ahol a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó a jutalmát. Ez az élet maga. Mindent ki kell érdemelni. További meseolvasásra invitállak, és köszönöm.
Ida
Kedves Ida!
Már nagyon érdekel mi lett Reginával.Feltétlenül el fogom olvasni ki nem hagynám 🙂
Szeretettel:Ági
Szia Ida! Hát ez óriási fordulat: Nagyon jól írod le, élmény végig követni. Nekem a vége azért kissé kérdőjeles. Hogy létezhet, h csak három és fél év múlva jut el odáig, h megkeresse Ginát? Én egy pillanatra sem adtam volna fel Iván helyében. De persze ez az ő (vak)sorsa! Üdv, tényleg jó!
Szia Bödön!
Iván sem adta fel, de tisztában volt vele, hogy Regina csakis úgy fogadná vissza őt, ha megváltozna. A változás viszont, nem megy egyik napról a másikra, ahhoz bizony idő kell, nem kevés, sok… Hogy megéri-e? Majd kiderül…
Örülök, hogy tetszik. Köszönöm.
Szeretettel,
Ida