Az égen három csillag ragyog
Bennem fájdalom hangja zokog
Nem is csillagok azok
Csak álmosan bolyongó vakok
Akik így szólnak: A hold vagyok.
Vörösen izzik alkonyában a táj
A vérben ázó hold csak a holtakra vár.
Piros gyémántok festik krátereit
Hasogató fájdalommal felvágták ereit.
A második lassan hanyatlik le délről
Démon király őrzi őt a mélyből.
Szolgái őrülten lengik körül
Fekete szemükben a sötétség megül.
Ez az átkozott hold lopja el a lelkeket
Ez a sötét égitest szakítja szét életed.
A démonúrral együtt az éj sárkányai
Figyelik a kelő holdnak élő fantomjait.
A fehér hold tiszta felszínén egy kristály palotában
Ül a holdfény herceg egymagában.
Hószín ruháját, szemét s haját
Nem szennyezi démonoknak szörnyű árnya.
De körüllengi angyaloknak békés tánca.
Gyémántszín madarainak tollai fényt hoznak a Földre
S utánuk lebeg a fehér hold hercegének lénye.
Békét sugároz, kardja szépen csillan
A démonúrnak karján pallos villan.
Rátámad a közeledő lényre
Ő hárít és a démont megvakítja fénye.
Riadtan menekül démonura a fekete holdnak
A fehér herceg közelít és a percek egyre múlnak.
Földet ér a lába, kizöldül minden
A Földön többé szenvedés nincsen.
3 hozzászólás
Hű, borzongató! A Gyűrűk Ura világát idézi. Nekem tetszik!
Nagyon szép és allegorikus. Nagyon jó, ahogy a törött ritmusú sorokkal eléred azt, hogy lágy lesz az egész… tudod, ahogy olvasom, olyan, mintha álmodnék. Gratulálok!
Köszönöm mindkettőtöknek, örülök hogy tetszett ez az "álomvilág" ami kicsit kiszabadít ebből a világból. (Legalábbis engem.)