Tán tébolyult elme torz szüleménye
a lelkemben felsíró féllábú bohóc.
A pingált arcon csorgó fájdalom,
s a tükörképből vigyorgó martalóc.
Az őrültek táncát szaporán járom,
s lelkemben a bohóc nevetve sír,
mi hátra van, emelt fővel várom,
s nevessen rajtam, aki csak bír…
8 hozzászólás
Szia Tumpeck!
Érdekes ars poetica, jó ez a párhuzam közted és a bohóc között. Emelt fővel kell ám elviselni a nevetést, mint a bohóc, aki nevetségessé teszi magát gyakran, mégsem szégyelli. Grat, igazat szóltál!
Réka
Koszonom szepen Reka
A verset megfelelő formában, szép magyarosan megfogalmazva alkottad meg, a sorvégk is rímelnek. Jó ilyen verseket olvasni. Tartalma is szép, jó és érdekes.
Nekem nagyon tetszik.
Szeretettel: Kata
Koszonom szepen Kata
Tudod,kifelé bohócnak lenni az nem is nagy dolog,de belül a lélek mélyén,no az már valami.Azt hiszem Te ezt a bohócot is élteted magadban aki kacagva sír.Gratulálok a vershez.
Szeretettel üdv:hova
Akár csak saját magam képi ábrázolását olvastam volna. Nagyon jól írtad meg.
szeretettel elizavetta
Nagyon tetszett! Nagyon jó.
Wow! Ez aztán üt. Jó értelemben.
Gratulálok hozzá, nagyon jó sikerült.
Üdv.: Phoenix