A Mese vége

Halk suttogás a Sötétben,
Lágy szellő suhan merészen.
A szem, a fül cserbenhagy már,
Tehetetlenséged úgy fáj:
Próbálkozásod mit sem ér,
Kínból eredő tiszta vér.

Ordító zaj Fényességben,
Durva Vihar ne enyésszen!
Az ész nem talál megoldást,
Egy kiút nyílik, nem lesz más,
Tétlenség eredménnyel jár,
Vajon mekkora lesz az ár?

Pusztulást hoz majd e földre,
És tisztulást tűzre, kőre.
Vízzel sodor, haladó ár,
Mi elmaradóra nem vár.
Boldog idők feledésbe,
Meséd vége belevésve.

S bár idő bőven, Olvasol;
A vég felé húz makacsul
Történeted, gyorsan halad,
Szünetre erőd nem marad.
Élő út, ha fél, elszalad,
Míg végül egyszer megszakad.