Csak én vagyok, hisz látsz
Csak én vagyok….hisz látlak
A ruháim – én vagyok
A kezeim – én vagyok.
Látom az arcod, sír
A szád pedig nevet…
Hiába kérdem miért
Hisz úgysem mondasz nevet…
A szemed csillog
De valahogy más
Nincs meg a régi
Hű ragyogás…
Jobbra nézek, fehér fal
Csak mész, semmi szín
Balra nézek, ott egy ablak,
A tükörképem is.
Rám néz…bámul
De nem ért engem
Végigmér, s nem talál
Semmi újat bennem.
Nem ismer rám.
Idegent lát.
Csupa mást várt.
Eltévedt hát?
Tekintetem máshová fut
Kiált, segítség!
Eszem elhagy, a szakadékhoz
Kiállt, segítség!
Vakít a fény, a Nap
A lámpák, segítség!
Megyek, meg sem áll a lábam
Állj meg, segítség!
Fülem sípol, megrántanak,
Úgy fáj, segítség!
Nem hallok, nem látok, nem érzek
Bánom, segítség!
Agyam ráunt, nincs világunk
Nincs Föld, segítség!
Csak sétálok, futok, járok
Kérlek, Segítség!
Lépcsőházak, ajtók, zárak
Kérlek, Segítség!
Fúj a szél, és süt a Nap rám
Kérlek, Segítség!
Látok mindent, porrá égett
Bennem, Segítség!
Az iroda teteje olyan magas
Kérlek, Segítség!
Látni innen a pille-betont
Ott lenn, Segítség!
A levegő dús, édes, fagyos
Kérlek, Segítség!
A kezem….hisz ez csak én vagyok
Kérlek, Segítség!
Az idő lassul, megáll, pihen
Rám vár, segítség!
Ne várj, idő, indulok hát,
Agyő, Segítség!
1 hozzászólás
Kiáltás. Sodró, kifejező vers. (Üdv. Á.E.)