A közeli mezőn lágyan ring az árvalányhaj,
egy fényes csillag mosolyog le reá, ott fent!
Ringatja könnyű tollait a legkisebb szellő,
mámorosan dúdolja nemes Beethovent.
Mint a tollpihék, úgy lebegnek finom szálai
a víg szélben, hullámzik a rét, keringőzik.
Felnéz az égre, már ott baktat az az öreg Hold,
bandukol a harmónia, még bíbelődik.
Beszélgetnek a fák, közben az idő araszol,
ő még ott hintázik, dús csípőjét ringatja,
egy kedves kismadárral vidáman kacérkodik,
majd lassan jön az ősz, s elmúlt nyarat siratja.