Lebontják az aszfaltot
ott, hol együtt sétáltunk
Te és Én és a Múlt
melyre felkerült egy folt.
Az a szakasz nem síratja
ahogy két igaz ember
végig ment rajta.
A két ember igaz lépése
és a levegő gondtalan légzése
mind múlt, igaz s most hazug.
Az egyik lábat ismerte,de
most másképp lépkedett.
Az út érezte, boldog s igaz volt.
A benne rejlő kincs felszínre került.
Legyőzte az elnyomást. Igen, sikerült!
Milyen boldog is volt akkor.
Akkor minden csak dalolt
hiszen szabad volt.
Most új út lesz. De a régi.
Úgyanúgy megy újra végig
rajta a lány. Bezártan
és kevésbé elszántan.
A régi újat temeti
a fekete gyászban
tarka ruhában.
Csak mert másképp lett.