Behunyt szemmel messze látok,
idő síkján által hágok…
Bolyongok a múlt zugában,
elmerülök mély tavában.
Átélek sok furcsa élményt,
megjárom a tiltott ösvényt.
Múltnak édes vágyálmában
vár a remény egymagában.
Megölelném, mindhiába,
visszatér a magányába.
Önző álmok sora véges,
szárnyra kelni nem lesz képes.
Immár nyitott szemmel járok,
új csodákra nem is várok.
Fáradt lelkem szorongása
nem vesz már rá bolyongásra.
8 hozzászólás
mindnyájan bolyongunk az úton , a kitűzött célnak sokszor még a nyomába se érünk, de
itt a kulcsmondat:
"Immár nyitott szemmel járok".
Szép elmélkedés.
Szeretettel
Emese
Köszönöm Emese!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Ne add fel! "bolyogásra" szükség van! 🙂 Szép a versed, bár lemondó egy kicsit.
Barátsággal Panka!
Kedves Panka, nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Azt gondolom bolyongunk míg élünk. Szükségszerű lehet. Ezektől a bolyongásoktól lesz teljes életünk.
Szeretettel:Marietta
Bolygó hollandik vagyunk valamennyien…keresünk valamit, vagy valakit…. ki nyitott szemmel, ki csodákat várva.
Ki meg álmodozva, mint Te kedvesen kiábrándult versedben…
Köszönöm Irénke!
Azt hiszem, így teljes az élet.
Szeretettel, Judit
Kedves Marietta!
Köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit