Sivár, kopár a táj,
a Föld lelke is beleremeg,
nincs egy árva madár,
a csupasz fák is csak díszletek.
Elmúlt tavasz és nyár,
ez már nem is ősz, de tél-elő,
nincsen pacsirtadal,
kietlen puszta a legelő.
Csak a csend sikoltoz,
harsog, ordít, rikácsol, üvölt,
… míg igazak álmát alussza
mély magányában a Föld…
10 hozzászólás
Drága Ida!
Szépséges csendbe tömörítetted az őszi díszletet.
Ölellek szeretettel: Ica
Köszönöm szavaid, drága Ica.
Ölellek szeretettel!
Ida
Drága Ida !
Csodás versedet nagy szeretettel olvastam.
Hatalmas ölelésem : Zsu
Drága Zsu!
Pedig félve tettem fel, egyre kevesebb verset írok, úgy elbizonytalanodtam. Nagyon örülök, ha elnyerte tetszésedet. Köszönöm.
Ölelésem
Ida
Kedves Ida!
Istenem, mennyire gyönyörű!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Igazán tetszik? Köszönöm neked.
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Ez olyan, de olyan nagyon szomorú! Zokog a lelkem tőle.
Jönnek még a szépségek, ha zordul is a világ! Hisz tudod!
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
A szépségektől zokog a lélek a leginkább. Te is tudod…
Köszönöm, hogy itt voltál.
Ölellek szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
A csend hiába kiabál, sikolt, harsog, ordít, rikácsol, üvölt. Nincs helye az életünkben. Körülvesszük magunkat annyi zajkeltő eszközzel, amennyivel csak lehet. Félünk a csendtől. Mert ha elcsendesül a világ, akkor meghalljuk a gondolatainkat, előjönnek félelmeink.
Judit
Kedves Judit!
Éppen ez volt versem fő mondanivalója. Halljuk már meg, hogy üvölt a csend!
Köszönöm, hogy itt jártál.
Ida