Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy mese.
Kerek erdő közepe,
Vagy tengerpart a helye?
Nem tudta azt senki sem.
Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy leány.
Szép volt-e vagy csúf,
Eszetlen vagy sem,
Nem tudta azt senki sem.
Ám egyszer csak ez a lány
Elindult az út nyomán,
S bandukolt, míg szíve ment,
De hogy az út merre lejt,
Nem tudta azt senki sem.
Vitte lába messzi helyekre,
Kopár csúcsra, sűrű berekbe.
S mikor egy folyó partjához ért,
Vajon a víz milyen mély?
Nem tudta azt senki sem.
Átkelvén a keskeny gázlón
Felfutott a magas hágón.
Ott lenézett a messzeségbe,
S hogy mit kiáltott fel az égbe?
Nem tudta azt senki sem.
Nekifutott, s nevetve
Ellökte magát az egekbe.
Vajon szárnyra kelt, mint egy madár,
Vagy sziklasír rejti testét ma már?
Nem tudta azt senki sem.
Egyet tudunk. Élt,
Vágyakozott, remélt,
Bánkódott, sírt, nevetett…
Nem kell tudnunk egyebet,
Így már tudjuk, mennyit ért.
2 hozzászólás
Kedves Alkina!
Vágyakozott, remélt,
Bánkódott, sírt, nevetett… már e pár gondolat mutatja, hogy élsz. E gondolatok, csak egy élő, reményekket telt emberből jönnek elő, akinek még a sors sok, örömöt, meglepetést és boldogságot tart a számára.
Ha az ember az individuáció útját járja, ha éli az életet, akkor a tévedéssel is számolnia kell, különben nem lenne teljes az élet. Semmi garancia nincs rá – egyetlen pillanatban sem -, hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna. Akkor már nem történik semmi, vagy semmiképp nem a megfelelő történik. Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott. Carl Gustav Jung irta le ezt egyszer.
Én a mondások és aformozmák embere vagyok, ez mindig segitett.Remélem neked is. Ne csüggedj, olvass, irj és élj, külömben is irni tudsz, e versel ezt bizinyitottad.
Üdv. Toni
Azért ebbe a versbe több is lehetett volna, már ami a nyelv és stílushasználatot illeti.
Így elég közepes és átlagos lett, de nem rossz.
Csak lehetett volna jobb is.
Üdv.:Tamás