A szoba szürke és üres,
sok titok tudója, mondja
de nem árulja el.
Jel a falakba vésve,
része lett millió atomja,
bomba, mi bennem robban.
Jobban hiszek száz istenben,
mint a fényben. Úszó áramlatok,
átkok nem fognak rajtam.
Vártam, erdő fái közt
az őzt’, de nem jött.
Gyűlölt, mert érezte bennem
félelmem, átcikázik szívén,
míg én, csak megvetem a holnapot.
Átkozott vagyok. Ne kérj ígéretet,
ítéletet tartok kettőnk felett.
Temet a múlt, jövőt nem terem,
mély verem. Kút hidege,
remegve tartom a kötelet,
rémület és idegek harca.
Arca csapda, beleestem,
akkor, mikor megszerettem…
1 hozzászólás
Kedves Éva!
"Csak" most olvastam versedet, de lenyűgözött!
Nagyon jó felépítés, gyönyörű szavak, és a vége az mindent visz!
Őszinte elismerésem!
Üdvi: dinipapa
U.I.: a cím az hihetetlen fantáziára vall.., vagyis érzed, azt, hogy fontos nagyon a versek címe, majd a tartalom, és nagyon fontos a befejezés…ennyi