Hullnak a sárga levelek
A természet lassan megpihen.
Lehullt a platán lombkoronája,
elmúlt a nyár, ez az ősz ruhája
Bársonyos szirmok fakulnak,
szép lassan elszáradnak
Az idő kereke gyorsan pereg,
a hamvas bőröd is ráncos lesz.
Bár kamasznak érzed legbelül magad
s az ifjonti hév néha még időnként elragad.
Reszket a kezed, s érzed hogy gyenge vagy
ráébredsz akkor, már nem vagy kamasz.
Mikor az ősz hozzád is beköszönt
hajad színe is ezüstbe öltözött.
Egyre hullnak a sárga levelek
hajkoronád is egyre ritkább lesz.
Így múlnak az évszakok sorban
könnyezve emlékszel a múltra.
A parkban a pad sokat megélt,
szerelmes csókot, és ölelést.
Most mikor fáradtan megpihensz
hullnak az elszáradt levelek.
Korhadó lécek, szú rágta öreg pad
Elszállt az idő, te is öreg vagy.
2 hozzászólás
Kedves Anikó!
Szép verset írtál az elmúlásról. Párhuzam a természet és az emberi lét között. Az a különbség, hogy az ember kívülről nem tud már megújulni, hiába jön akár száz tavasz is, ez bizony nagyon szomorú.. ( lélekben igen, és ez biztató.)
Öleléssel gratulálok: Ica
Kedves Icu!
Köszönöm szépen igyekeztem. puszi
Anikó