Bármerre nézek, barát hagy el,
hegyes tőrét hátamba döfve.
Szavuktól rettegve él a szívem,
elhagynak engem mindörökre,
irgalom nélkül félrelökve.
Egész életem áldoztam fel,
dobtam eléjük… s csak prédának!
Lelkemben egy ösvényt gyűlölettel,
izzó szavakkal tarkítanak,
irgalom nélkül feláldoznak.
Nem kell az élet, vedd el, Istenem!
Vedd el tőlem, ami megmaradt!
Fogadd magamhoz fél-lelkemet,
amit haragvó tömeg hada
irgalom nélkül széjjelmarna.
S ha egyszer leveti bűneit,
és kósza emlékem fennmarad,
küldd el a Mennyország őreit,
s akkor dönts bele hűs síromba,
ha majd mindörökké eltakar.
2 hozzászólás
Nincs senki ellened, ha az van veled,
Ki megbocsát a nem-irgalmazóknak.
Az égre régen felírták neked:
Ne harcolj! A bánat idő-őrölte mag.
Ha elhagytak is, majd mindenki visszatér,
És könnyel gyógyítják mély sebeidet,
A jövő megmondja, egy-egy szó mennyit ér,
Csak ne harcolj, és erősítsd meg szived.
S ha minden percedet kínok kínjának érzel,
Van, aki az irgalmat ingyen adja,
S fájdalmadat letörli könnyű kézzel.
Ne hagyj el, oh, irgalomnak Atyja!
Szia Joxi!
Én itt vagyok, és maradok. 😀 Nem irgalomból, barátságból. 😀
A síroddal meg várj még! Nem sürgős!
Szép a versed. Túl szép! 🙂
Sok szeretettel: Kankalin