kicsi bogár, ki nem gonosz
komótosan nyámnyog, csámcsog
nem tudja, milyen kárt okoz
pici fején fogas csáprágók
pici pofája bekebelez
mindent… nyugodtan kitartón…
lassúsága félelmetes
csöndesen anyagot cserél
(lelkemet valami másra)
egyre csak egyre eszik-ürít
minden egyébre fittyet hányva
ha tudnám, kitépném, kihánynám
de lelkierőm elfogyott
az imént felfalta a bogár
majd böffentett egy szép nagyot…
4 hozzászólás
Hát ez nagyo aranyos. Köszi a vidám pillanatot!
üdv a bogárkádnak amiért ilyen jó kis verset ihletett
szia!
Csatlakozom maricához, helyes, ritmusos kis vers.
Biztos, hogy vidám pillanat van az abszurd köntös
mögött?
szeretettel: leslie
Szia leslie!
Köszönöm kérdésed! Egyáltalán nem vidám hangulatban írtam. Sőt!!!!! 🙁
Jól esett, hogy észre vetted!
Gyömbér
Valami komoly lelki vívódás tükre ez a vers. Képileg levetítve disszonanciát képvisel a becézett alak “kicsi bogár”, “pici pofája” “pici csáprágója” stb. Mert ami pici, az ugye általában aranyos és kedves, de itt egyáltalán nem erről van szó. Itt a pici jelző a szinte láthatatlan fogalmára tágul, csak éppen képekben jelenik meg a kártékony parazita, ami a lélek felzabálása után jóízűen büfög. Végül is, a csecsemő is így tesz evés után, a vállunkra simulva elégedetten engedi el a fölös levegőt. Csak, hogy ez a levegő, a te utolsó lélegzeted itt. Sajnálom, hogy így érezted magad és nagyon remélem, hogy már túl vagy ezen és vettél egy “bogárirtót”.
Egyébként tetszett a két alliteráció és értem a vegyes ( nyolcas és kilences) szótagszám rendszertelen váltakozását is, ami hűen visszaadja a háborgásodat.
Szeretettel:
deb