Mint hintalóbögöly
Az esti tejci felett,
Sóhajtva lézengtek a
konyhacsempén
almák
barackok
szőlőszemek
S mi kegyetlenül inhaláltuk
a hétköznapokat,
Nem hivalkodót, a
rántott hús
meg az ilyen elegáns-szagokat,
Jó volt a műanyagtál is.
Meg a hagyma.
Meg a' eszcájg is.
De a tonhalas konzervet csak én sirattam,
Már úgy igazán,
Olyan asszonyosan és némán,
Kegyelettel meresztette rám a szemét
Egy afféle rongyos lelkű ablaküveg-kép
S a britisszájder nyakán épp
Meghalni készültek a szavak
Sok nyomorék, kis semmi,
utolsó vacak….
A szívünkről azóta is mállik a pörkölt
Csak én voltam.
Ja, meg a hintalóbögöly
3 hozzászólás
Az abszurd írásokat lehet szeretni , és nem szeretni. Én nem vagyok a rajongója e műfajnak, viszont itt ez az alkotás elnyerte tetszésemet. Nem kevésbé.
Szeretettel:Selanne
Kedves Dominika!
Szeretem az abszurd és a szürreális képeket. Megmozgatja a fantáziát. Ez az írásod is részben vicces, részben komolyra is le lehet fordítani, amikor a képek megjelennek.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Selanne és Ica!
Őszintén mondhatom, ez volt az első szürrealista versem amelynek a lényege a szabad asszociáció lett volna, egy kísérlet, hogy kinek mi jut róla eszébe. Mindenesetre nagyon örülök,hogy ez az első kis próbálkozás megnyerte a tetszéseteket.
További szép napot, szeretettel:
Dominika