Mosolyogva gondolok rád,
elmerengek szerelmeden,
milyen szegény is az,
kinek érzései nincsenek.
Nem háborog a lelkem,
olyat én már nem tudok,
az ócska holmit se tépem szét,
csak óvatosan kidobom.
A magányosnak mindig kell,
aki ott lesz reggeltől mellette,
ne félj, mindig találsz majd,
akinek hazudhatsz szerelmet.
5 hozzászólás
Szia Délibáb! Ilyen, amikor elmúlik a szerelem, sőt, még ilyenebb! De az ember tovább lép, mint szegény Juhász Gyula:) Jó, hogy visszatértél, remélem maradsz? 🙂 Üdvözlettel: én
Szia!
Keserű vers, de igaza van Bödön kollégának a hsz.-ben. A továbblépés mindig jó orvosság. Rajta! 🙂
Szeretettel
Zoli
Kedves Bödön és Prince!
Köszönöm a hozzászólásotokat! 🙂 Az ember megtanul tovább lépni, és ez így van rendjén. Igazából ez nem is rólam szól, én már messze járok. (Egy ideig most megint itt leszek, ez egészen biztos!) Kellemes délutánt nektek srácok! 🙂
Üdv: Délibáb
Kedves Délibáb!
Nagyon jó gondolatok!
"A magányosnak mindig kell,
aki ott lesz reggeltől mellette,
ne félj, mindig találsz majd,
akinek hazudhatsz szerelmet."
Gratulálok:sailor
Kedves Sailor!
Köszönöm szépen! Kellemes napot!
Üdv: Délibáb