Szétrobban elmémben a tavasz
Szerelmed festette reneszánsz vásznán
Hasogat a napfény
Szemembe villan
Emléke arcod feledhetetlen tükrének
Kézen fogom az időt
S útjára engedem
Ne csúfítsa örök tüzünk amforáját a kor
Ó hogy vágyom lelkedet dédelgetve emelni
Soha volt apadatlan ragyogásba
Csak szállok feléd
Révedezem hozzád merengőn
Olvadó mosolyod
Hatol át meg át testemen egyre
Édesbús szerelemmel eltelőn
Ámen
11 hozzászólás
Remek! Csak ezt tudom hozzáfűzni 🙂
Szavaid megdobogtatták a szívem, köszönöm!
Szia, üdv itt Napvilágon!
Már a bemutatkozásod megnyerő, és a versed is fantasztikus, nagyszerű képek, és ahogy árad az érzelem… 🙂
Hali, Kini
Hú, ezt nagyon köszönöm!
szia "Druszám"!
kellemes merengős, magadhoz láncolós
kis versike.
üdv a napvilágon!!
leslie
megakadt a szemem a neveden nekem is:) köszi és szép jó éjt!
Csodálatos a kép! Az érzésről nem is beszélve, s milyen gyönyörűen adtad át. Köszönöm, élveztem olvasni! Gratulálok!
Szárnyakat ad, ennyi pozitív energiával körbe véve érezni magam. Jó itt lenni veletek. Köszönöm!
Az egész vers csak úgy áradt rám, hogy ki sem tudtam térni előle (nem mintha akartam volna), tetszett!
Üdv!
Hanga
igazán örülök, hogy elérte a hatását – ezért is írok. köszönöm:)
Kedves Shepherd! Nagyon tetszik a versed. Stílusos, művészi megfogalmazás, mégis oly könnyed, ringató a ritmusa. Igazán kellemes olvasmány. Elismerésem! Üdv.: Aliz