Hozzám simult, majd fülembe súgott
Tavaszhoz szóló fennkölt rapszódiát.
Megremegett, majd rögtön tovább állt,
Felröppent, és magasan táncolta hát
Nyárnak dalát, s annak csengő szavát.
Bámultam. Csak néztem, egyre távol
Szállt, messzebb, messzebb a fától.
Lehet más is látta a pillanatot,
Ahogy megcsodálok egy levelet ott
Fagyott tekintettel, már átfázva,
Gyöngynevedet sóhajnak álcázva.
1 hozzászólás
Szia!
Amúgy még szeptemberre ásít az Idő, de tetszett a versed.
túlparti