Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.
Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.
6 hozzászólás
Kedves László!
Olyan szépen ringettál ebbe az őszi habgulatba,hogy úgy döntöttem maradok kicsit és mégegyszer elolvasom. Szép. Ja és tökéletes verstanilag, – gondolom. Ezért hát a csillagokat adom a dícséret mellé.
Szeretettel üdv.Vali
Köszönöm kedves Vali!
Üdv.: Laci
Tartalmilag kissé szomorkás, ám ellenpontozza ezt a vidám ritmus.
Egyetértek ezzel a felfogással, sokszor én is így próbálom szemlélni a dolgokat:
" Ha az élet citromot ad, csináljunk belőle limonádét."
Teljesen ez a sor ugrott be a versről. 🙂
Köszönöm Alexandra!
Szép, napsugaras, ringató vers.
Köszönöm kedves Irén!