Fél ember voltam,
Amíg kezedet fogtam,
De kicsúszni hagytam…
Túl a mocskos poklon,
Nem fájt semelyik pofon,
Mint amit kezed hagyott arcomon.
Futóhomokba kerültem,
Szemed néztem háta kezed elérem,
Kapálódzva csak mélyebbre süllyedtem!
Férgek ezrei testem felfalnák:
Elmém, szívem, lelkem akarják,
Az egyiket meg is kaphatják!
Rothadó szívem feláldozom:
Hogy az űr helyébe új élet lakozzon,
S a szenvedés alól feloldozzon!
Feladom azt a szívet:
Ami a minden- napokban éltet,
S küzdve – bízva reménytet…
Pusztuljon! Innen a kínnal együtt:
Mi egész lényemben elterült…
Ahová a boldogság feje majd felüt.!
2 hozzászólás
Nem fog a homok elnyelni, és ott lesz az a kéz amire régóta vársz!
Kedves Clau,
Már elpusztult az a szív.. s az a kéz maximum baráti ölelést nyújthat..
Hogy az űr helyébe új élet lakozzon, Ahová a boldogság feje majd felüt.! – most ezen van a hangsúly, kööszöm azért jókívánságodat , sokat jelent!