Rég nincs nekem álmom
Voltál boldogságom
Megölte az élet
Isten veled, vége
Tápláló csúf reményt
Lebegtettél felém
Titokban szítottad
A kitaszítottat
Aztán cserbenhagytad
Megalázva magad
S lettem én kemény
Leckét adó személy
Forró hevünk csitult
Szerelmünk is kihunyt
Szemünk bogarából
könnycsepp gurult,fájón
Szeretet vert tanyát
Láttál bennem anyát
Tiszteltél is tudom
Büszke voltam nagyon
Bevallani neked
Hogy újra kezdeném
Véled az életem
Csörgött a telefon
Utolsó utadon
Szavad biztató volt?
Igaz-e? Vagy álom ?
-Vártad kitalálom
Mintha hazavágynál
Fülembe cseng árván
De mára már tudom
S azon búslakodom
Mért nem vettem észre
Szeretetre éhes
Válaszokat váró
Segélykiáltásod
2o16. december o8.
8 hozzászólás
Kedves Zsófi!
Sokszor bizony nem vesszük észre a segélykiáltást…elmegyünk mellette, aztán már késő!
Szeretettel olvastam: Ica
Köszönöm szépen a hsz-edet.
Szeretettel, Zsófi
Kedves Zsófi !
Bizony elmegyünk sok minden és mindenki mellett…
Nagyon tetszett versed 🙂
Szeretettel olvastalak : Zsu
Köszönöm szépen a Hsz.edet.
Szertettel, Zsófi
Kedves festnzenir
Szívemből szóltál, szépen!
Szeretettel és tetszéssel olvastalak:
Ildikó
Köszönöm szépen a Hsz-edet.
Szeretettel, Zsófi
Kedves Zsófi!
Sokszor csak utólag látjuk át életünk történéseit, kapcsolatainkat. Amikor benne vagyunk elragadnak az érzelmeink, nem tudunk bölcsen ítélni.
Utólag sok minden átértékelődik.
Szépen megírtad a mindannyiunk által elvesztegetett időt, lehetőségeket, amikre későn ébredünk rá.
Judit
Köszönöm szépen a hsz.-edet.
Szeretettel, Zsófi